Főoldal Sajtóarchívum Magyar Nemzet „A Halászbástyán szívtam el életem első szivarját" (Magyar Nemzet)

„A Halászbástyán szívtam el életem első szivarját" (Magyar Nemzet)

E-mail Nyomtatás PDF

1995. december 9. - Magyar professzor Mexikóban

A középkorú mexikói városlakók Magyarország hallatán rögtön mondják, hogy Puskás, Kocsis. Van azonban egy szűk szakmai csoport, amely azt is pontosan tudja, hol fekszik hazánk. Ők a mexikói geológusok. A Mexikói Állami Autonóm Egyetem geológiai intézetének igazgatója dr. Cserna Zoltán.
A professzor egyike a Mexikóban élő mintegy háromszáz magyarnak. A Mexikói Magyarok Társas Körét másfél száz középosztálybeli értelmiségi alkotja. Sajnos az ő gyermekeik már alig beszélik nyelvünket.    
Az egyetemi város az egyik leghosszabb metróvonal végállomásánál fekszik sokhektáros területen. A mintegy háromszázezer hallgatót tízezernyi oktató tanítja a különböző - orvosi, közgazdasági, bölcsészeti, természettudományi és műszaki - karokon. a geológiai intézet portása széles mosollyal, előzékenyen kísér az emeleti szobába, ahol minden protokolláris külsőséget mellőzve - könyvek, jegyzetek és térképek halmai között - fogad Cserna Zoltán. Komótosan megtömi pipáját, miközben fölidézi emlékéit:
– Budán jártam oskolába, az Ilona utcai Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumba. Nem messze innen, a Halászbástyán szívtam el életem első szivarját. Apám még a K. u. K.-világ tisztviselőjeként dolgozott, anyám  pedig - aki Gömbös Gyula unokahúga volt - nevelte a bátyámat és engem. A fivérem jogászként diplomatapályára ment, és '46-ban, a kapcsolatok felújításakor a New York-i konzulátusra került. Ekkor jöttem én is Amerikába, fél évre. Akkoriban a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanultam.
Aztán az élet átírta a forgatókönyvet. A Nagy Ferenc elleni Rákosi-puccs után a fivér lemondott megbízatásáról, haza nem térhettek. Az ifjabbik Cserna-fiú továbbállt, s az új-mexikói Albuquerque egyetemén elvégezte a geológia szakot. De ismét a világpolitika szólt közbe:
- Javában dúlt a koreai háború - folytatja a professzor -, s ki akartak küldeni a frontra. Ehhez nem sok kedvem volt, így átmentem Mexikóba. Itt kaptam is egy ajánlatot az Állami Bányakutató Intézetnél, és 1952. július 1-jétől az egyetem szolgálatában állok.
- Hogy' sikerült beilleszkednie ebben a latinosan indián országban?
– Nagyon könnyen. Pár nap múlva már úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Bár sok a különbség, mégis az itteni élet nagyon hasonlított az akkori magyar országihoz: az emberek vagy nagyon gazdagok, vagy nagyon szegények voltak. Tizenöt éve lakom a város déli részén elterülő Coyoacanban - ahol az egyetem is székel -, s ez a környék kissé hasonlít Budapest családias kerületéihez. Ha kimegyek az utcára, mindenki ismerősként köszönt.
– Család, gyermek?
- Bár két házasságot kötöttem, gyermekem nincs, egyedül élek. Az első feleségem kolléganő volt, és tizenhárom évet éltünk együtt. A másik történész, akivel tíz évig tartott a házasságunk. Az ismerőseim azt szokták mondani, hogy a Cserna doktor feleséget tíz, kocsit húsz évre választ. Ugyebár egy kocsinál kicserélhetők a fődarabok, átfesthető a karosszéria, de az asszonyoknál az egész modellt ki kell cserélni - mondja kaján nevetéssel. – Az igazság az, hogy a legjobb egyedül. A hűséges házvezetőnőm is meghalt nemrégen - teszi hozzá észrevehető szomorúsággal a szemében.
A professzor négy éve megkapta az emeritus rangot, ami azt jelenti, hogy érdemesnek tartották arra, hogy ne kelljen nyugdíjba vonulnia, s amíg egészsége engedi, dolgozhat. Cserna doktor még csak 66 éves, így remélhetően még sokáig vezetheti az intézetet. A professzor csinálta Mexikó első tektonikai - földkéreg-szerkezeti - térképét, ami nemrégen jelent meg új kiadásban.
- Milyen szakterületre specializálódott?  
– A doktorátusomat szerkezettanból írtam de a struktúra nem vizsgálható rétegtan nélkül. Végül a regionális geológiánál kötöttem ki. Soha nem választottam el a tudományt a gyakorlattól. Azért kutatjuk a Föld geológiai szerkezetét, hogy megtaláljuk a hasznosítható ivóvizet, ásványi kincset. Az évi szabadságaim idején az egyik legnagyobb amerikai kutató vállalatnál dolgoztam tanácsadóként az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában.
- Mexikóban adódik a kérdés: foglalkozott-e a földrengésekkel?
- Igen. A földrengés geológiai folyamat következménye: a rétegmozgások, csúszások miatt hatalmas energia szabadul fel, amit a szeizmológusok regisztrálnak. Az 1985-ös sajnálatos katasztrófa után néhány kollégámmal kutatásokat végeztünk és meghatároztuk a mozgó törésvonalakat. Mexikóváros területe régen folyóvölgy volt, amely vulkáni tevékenység miatt elzáródott, tó keletkezett, amit később feltöltöttek. Azt javasoltam, hogy a törésvonalban létesítsenek újból tavat. Ám ez kettéosztaná a várost, és nincs ki fedezze a méregdrága ingatlanok árát. Végül abban állapodtunk meg, hogy nem engedélyeznek négyemeletesnél magasabb házakat. De ha körülnéznek, láthatják, ezek sokszorosát építik. A statikusok megtervezik a földrengésbiztos épületeket, csak az a kérdés, hogy mindez mennyibe kerül a mexikóiaknak.
– A Latin-Amerika-torony is kiállta a próbát - utalok a főváros presztízsjelképére.
– Az épület statikus tervezője, Adolfo Seveth mesélte, hogy a földrengés reggelén fönn volt a toronybéli irodájában. Lelki szeméi előtt lepergett az élete - benne a statikai tervek számításaival -, miközben két kézzel kapaszkodott a padlóhoz rögzített íróasztalába. Egy közös barátunk szokta mondani: az épület biztonságos, de lakhatatlan, mert a kilengésekhez nem látták el biztonsági övekkel...
– Tartja a kapcsolatot a mexikói magyarokkal?
– '56-ban megpróbáltam szervezni, egv beadványt a kormánynak, hogy engedélyezzék magyar menekültek bevándorlását. De a háború előtt érkezettek többsége nem támogatta a javaslatomat, mondván, mit tudni, nem tapad-e vér a jövevények kezéhez... Nem esett jól, mondhatom. A magyarok minden hónap első hétfőjén összejönnek a követségen, s ha „lustaságom" engedi, időnként én is ellátogatok.
- Van-e kapcsolata az óhazával?
– Majdnem semmi. Anyám és nagynéném is régén meghaltak, családi kapcsolatom nincs. Néhány - egykor Kubában dolgozó - geológussal van szakmai nexusom.
– Úgy tudom, hazai szakmai körök elismerésben részesítették...
- Megválasztottak a Geológiai Társaság tiszteletbeli tagjának, bár nem érdemlem meg.
– Túl szerény a professzor úr! De miért nem látogat haza?
– Amióta eljöttem, nem jártam otthon. Hála Istennek, csak szép emlékeim vannak. Miért okozzak magamnak csalódást? Nem gondolok nagy dolgokra, csupán a gyulai kolbász ízére. Ötven évvel ezelőtt a legfinomabb volt a világon. Ma már biztos, hogy nem ugyanolyan.
Zétényi Zoltán Fotó: 2Z Fotó és Média


Módosítás dátuma: 2010. szeptember 29. szerda  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 198 vendég böngészi