Főoldal Sajtóarchívum Reform Színésznek készült a frakcióvezér (Reform)

Színésznek készült a frakcióvezér (Reform)

E-mail Nyomtatás PDF

1993. április 29. - Dr. Kónya Imre jogi diplomáján a „summa cum laude" felirat tintája 1971-ben száradt meg. E kitüntetést gyors ügyvédi karrier követte, és a nyolcvanas évek végére nagy szakmai tekintélynek örvendő ügyvédként „keveredett bele" a politikába.
Mikor növesztett szakállt, képviselő úr? - kérdeztük dr. Kónya Imrétől, az MDF parlamenti frakciójának frontemberétől.
- Egyetemista koromban, mert nagyon gyerekes képem volt, és gondot okozott az erős szakáll borotválása. Megfogadtam, akkor vágom le, ha az első tizennyolc éves lány kézit csókolommal köszön. Nem tartottam be...
- Hogyan élt a Kónya család az ön gyermekkorában?
– Édesapám is jogász volt, de tartalékos tisztként nem igazolták, s csak a 60-as évek végén helyezkedhetett el a jogi pályán. Anyám fogtechnikus, tulajdonképpen ő volt a családfenntartó. A szüleim politikai véleménye egyértelmű volt: elfogadhatatlannak tartották az egypártrendszert, mert hazug és nemzetietlen volt.
– A Péterfy Sándor utca környékén a gyerekek ma sem mind Grál-lovagok, volt tehát kitől eltanulnia a rosszaságot. Előfordult, hogy elfenekelték a fiatalurat?
– Nagyon ritkán. Egy dologra emlékszem: a szobában fociztunk, és betörtük a vitrin üvegét. Kikaptam, mert ezt megelőzte két nyomatékos figyelmeztetés. Később, a Szent István Gimnáziumban az egyensapkát nem voltunk hajlandók hordani: Harmadikosként azt hittem, hogy ezt meg lehet beszélni a tanárral, és elkezdtem vitatkozni. Balhé lett belőle. Jeles tanuló voltam, de kettest kaptam magatartásból. Ez volt ifjúkorom „nagy" összeütközése a hatalommal.
- Az osztályban hangadó, középponti figura volt vagy csöndes háttérember?
– Mindig hangadó voltam. A barátaim pedig szinte mind amolyan rossz gyerekek, akikkel együtt fociztunk, csajoztunk a Városligetben.
– A 60-as években tetőzött a beatkorszak. Voltak vad házibulik?
- Persze - válaszolja felvillanyozódva. - Már 57-ben volt magnóm, és gyűjtöttem az Elvis Presley-, a Bill Haley-, a Little Richárd-, meg a Sha-dows-számokat. Ezekre táncoltunk. Akkoriban kezdtek játszani az első magyar együttesek, például a Doxa a Danuviában.
- Ami a lányokat illeti: kíváncsi természetű vagy inkább kitartó típus?
- Kíváncsi voltam - válaszolja nagyot nevetve.
- A gimnáziumon kívül is szívesen szerepelt, netán szavalt ünnepélyeken?
– Már kis elsős koromban mondtam verset, később szavalóversenyeket nyertem, és arra gondoltam, hogy színész leszek. Utoljára akkor mondtam verset, amikor Latinovitscsal szerepeltem közös műsorban.
– Kik a kedvenc költői?
– A kortárs költők, a Hetek - Ratkó, Serfőző Simon és társaik, a Kilencek - Kis Bence, Rózsa Bandi, Mezei Kati, Utassy és a többiek. A legnagyobb élményt Juhász Ferenc korai versei és Nagy László költészete jelentették. No és természetesen Vörösmarty, Ady és József Attila.
– Mostanában hogy’ telnek a frakcióelnök mindennapjai? Mondjuk egy átlagos kedden mikor csörög a vekker Kónyáéknál?
– Mindig fél hétkor ébreszt a rádióm, meghallgatom a Krónikát - ami kellőképp fölbosszant - s közben elkészítem a kisebbik fiamnak a két bögre ébresztő kakaót.
- Mivel kezdi a napot a Fehér Házban?   
- Elolvasom a sajtószemlét, aláírom a leveleket, majd átmegyek a Parlamentbe, a plenáris ülésre. Ez eltart este 7-ig, azután pedig vissza a Fehér Házba, ahol kezdődik a frakcióülés, legtöbbször a késő éjszakába nyúlik.
- Hol szokott ebédelni?
- Általában a Fehér Házban, de ki-kimaradnak étkezések, Ilyenkor így az ülések szüneteiben szendvicset eszem. Ráadásul az utóbbi időben egyáltalán nincs időm mozogni, sportolni. Sajnos, ez meg is látszik rajtam.
– Milyen sportpályákon tűnt fel korábban?
– Fociztam, teniszeztem, síeltem.
- A focipályán védőt vagy csatárt játszott?
- Az Igazságügy SC csapatában én voltam a jobbszélső, igyekeztem lefutni a védőmet, és beadni. Sajnos már csak a legendája maradt meg gyorsaságomnak.
– Kónya Imre az újságírók számára nehezen hozzáférhető politikus, van-e olyan téma, amit tabunak tekint?
– Tabu téma nincs, de a magánéleti dolgokról, a másokkal kapcsolatos személyes ügyekről nem szívesen beszélek. Néha persze elkerülhetetlen.
– Mit gondol, több irigye, ellendrukkere vagy több csodálója, szurkolója van?
- Nem tudom. Azt hiszem, hogy a politikusokról, a parlamenti többpártrendszerről és az egész demokráciáról nagyon torz kép alakult ki. Senkinek, semminek nincs már tekintélye. És ebben óriási a tömegkommunikáció felelőssége is. Sohasem gondoltam volna, hogy a szabadon választott törvényhozókról ilyen rossz kép alakul ki. Nagyon lehangoló érezni azt a szeretetlenséget, már-már a gyűlöletet, ami az ellenzéki politikustársakból s gyakran a sajtóból sugárzik felénk.
A mindennapos politikai tűzfészekből hazatérve, a frakcióvezért dr. Kutrucz Katalin, a feleség várja - ha éppen nem együtt mennek haza a közös munkahelyről. Katalin asszony szintén képviselő, és egykor csoporttársak voltak az egyetemen.
- Hogy emlékszik, ön választotta ki a csoport legcsinosabb hölgytagját, vagy inkább Katalin a leendő sztárügyvédet? - kérdem a családfőtől.
- Akkor úgy éreztem, hogy én, de ma már tudom, hogy fordítva volt -ismeri be a házasember bölcsességével.
- Önt a megállapodásos politika hívének tartják. A családban is konszenzusra törekszik?
– Alapvetően igen.
– Miből adódnak konfliktusok?
– A családban lmre fiam nehezen viseli, ha Kati dohányzik. Ez gyakran veszekedés forrása. Ilyenkor néha eligazítom a fiút, hogy legyen türelmesebb.
Az 1971-es esküvői fotókon boldog ifjú pár mosolyog a szülők karéjában.
– Mulatós volt a legénybúcsú?
– Igen, kissé beleestünk az éjszakába.
– Elmúlt a farsangi idény. Mulattak a jogászbálon?
– Nem, mert bár mindig szívesen táncoltam, a bálokat soha nem szerettem. Inkább a meghitt bárhangulatot kedvelem.
A pártok körül és a Parlamentben viszont egyre inkább áll a bál. Vajon a 94-es pár(t)választás után véget ér ez a báli szezon és csöndes, meghitt bárhangulat köszönt ránk? Kónya Imre erről álmodik. Zétényi Zoltán


 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 270 vendég böngészi