Főoldal Sajtóarchívum Magyar Ifjúság Egy nagylemez és további lépések (Magyar Ifjúság)

Egy nagylemez és további lépések (Magyar Ifjúság)

E-mail Nyomtatás PDF

1987. október 30. - Az év elején heves földrengés rázta meg a magyar popzene dimbes-dombos vidékét. Megalakult a Step. S íme, hosszú vajúdás után megszületett az első nagylemez. Arról, hogy a gyermek egészséges vagy kisebb-nagyobb (testi) hibákkal jött-e a világra, talán majd egy másik alkalommal ejtünk szót. Most – többek között – a mű születését megelőző eseményekről beszélgettem a zenekar két tagjával, Flipper Öcsivel és Kisszabó Gáborral, valamint Tereh István menedzserrel.
– Egy új zenekar két megoldás között választhat: vagy bezárkózik egy-két hónapra és utána elkezd koncertezni, vagy megcsinál egy lemezt és annak sikere után kezdi a föllépéseiket. Mi az utóbbi mellett döntöttünk –magyarázza a menedzser. – Közben pedig igyekeztünk folyamatosan a felszínen maradni és fenntartani az érdeklődést a közönségtalálkozókkal, a Step by step-játékkal, hogy mindenki tudja, a zenekar él és dolgozik a lemezen.
– Mert abból lehet megélni...
– Nemcsak a megélhetés miatt választottuk ezt a megoldást – kapcsolódik   be Kisszabó Gábor. – Képzeld el, hogy kiállsz a színpadra 'az új számokkal, senki sem ismeri, csak ülnek és hallgatják. Ez nagyon rossz érzés. Sokkal jobb úgy játszani, hogyha látod, hogy a lemezről már megismert számokat veled együtt éneklik. Ez nagyon fontos szempont volt. Attól pedig nem féltünk, hogy esetleg nem lesz közönségünk ...
– Már a megalakulást követő napokban sok meghívást kaptunk, és a közönségtalálkozókon is telt házak voltak, de a lemezt akartuk először   megcsinálni. A közönség általában azért megy el a koncertekre, hogy ott együtt éljen a zenekarral, s az ismeretlen számok mindig válaszfalat jelentenek – magyarázza Tereh István.
– Egy sikeres zenészekből alakult  „szupergroup" megteheti,     hogy hosszú időre leáll, s aztán a lemez megjelenésével robbant   és kezdi a koncertezést. Ez viszont némi kockázattal jár...
– Igen, de ezt vállaltuk, hiszen akkor el sem kezdtük volna – veszi át a szót Flipper öcsi. — Az ésszerűségen túl az igényességünk miatt döntöttünk így. Össze kellett szokni a sokfelől érkezett tagoknak, és idő kellett ahhoz is, hogy a produkció megérjen. Egyébként, amikor megalakultunk, nem gondoltuk, hogy ilyen rettenetes dolog hosszú ideig föllépés nélkül lenni. Borzalmas érzés volt, ha bármilyen koncerten a színpad közelébe kerültem...
– A sportközvetítéseknél már fel sem tűnik, ha a focisták, autóversenyzők, sízők szerelésén különböző ismert vagy ismeretlen feliratokat, márkajelzéseket látunk. Annyi van belőlük, hogy egyik a másikat hatástalanítja. Arra viszont felkaptam a fejem, amikor a Step-programok mellett megláttam az Adidas cég emblémáját. Egyszeri alkalomról, vagy hosszú távú megoldásról van szó?
– Az első szerződés a Step by step játékra szólt, de valószínűleg egy hosszabb, egyéves szerződést is fogunk kötni. Ebben nagyon részletesen előírják, hogy a koncerteken, a tévében milyen ruhákat kell viselnünk – mondja Tereh.
– Csak a  föllépéséken?
– Nem. Mi az utcán is „szereplünk" – folytatja Flipper –, s azt mondták, hogy „felejtsük el" a többi márkát. Egyébként nagy hozzáértéssel csinálják. Nem az a fontos, hogy minél több emblémát lássanak, hanem mértékkel, csak egy-egy darabon.
– Figyelték az eddigi szerepléseiteket?
– Igen. Mindenhol ott voltak, s a pesti koncertünkön itt lesz a popmenedzser is.
– Tehát nem ti vagytok az egyetlen zenekaruk.
– Nem. Falcotól David Bowieig sokan tartoznak az Adidas-érdekeltségbe.
– Nem rossz társaság. Ez nyilván nyugati föllépési lehetőséget is fog jelenteni ...
– Igen. Tudnak és akarnak is segíteni. Már érkezett meghívás, de még nagyon képlékeny az ügy – tájékoztat az együttes főintézője.
– Ha már a jövőről esett szó, beszéljetek a legközelebbi tennivalóitokról!
– A koncertturné december 20-áig tart. Közben készítünk egy klipet az Álmok című számból, s előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy tévéműsorról. Ezt a karácsonyi ünnepek táján mutatnák be, Egy este a Step klubban címmel. Tavasszal pedig az ország sportcsarnokaiban    szeretnénk egy koncertsorozatot tartani – fejezi be a programtervező  menedzser.
Most, hogy a lemezt már megismertük, kíváncsian várjuk az együttes színpadi „robbantását", amely reméljük, nem csupán pillanatig ható petár-dapukkanás lesz. A külsőségekre láthatóan nagyon adó zenekar különleges világítást és érdekes színpadképet is sejtet. A csapat kizárólag a saját lábán fog lépegetni, táncos lábú lányokat nem léptetnek föl. A produkció érdekes, a zene dinamikusabb lesz, s a nótáikat bővített és változatosabb formában adják elő, mint ahogy a lemezen hallhatók. Ezt ígéri a Step. Zétényi Zoltán
(Lapzártakor értesültünk róla, hogy a tervezett tévéműsor egyelőre elmarad – a szerk.)


Módosítás dátuma: 2010. november 13. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 99 vendég böngészi