Főoldal könyv Jeszenszky dicsérte a Hedvigről szóló könyvet (bumm)

Jeszenszky dicsérte a Hedvigről szóló könyvet (bumm)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. 12. 20. - Budapesti bemutató
A Malina Hedvigről szóló könyv segíthet a szlovák-magyar közeledésben - mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter hétfőn Budapesten, a megtámadott és brutálisan bántalmazott szlovákiai magyar lány történetét ismertető könyv bemutatóján.

Minden jóhiszemű ember, aki Vrabec Mária könyvét elolvassa, azt fogja látni, hogy "van itt egy ártatlan lány, akit nem csupán megtámadtak, hanem aki ellen egy állam, egy miniszterelnök, a belügyminiszterétől támogatva fellépett, jogilag is védhetetlen helyzetben, ugyanis egy ügyről nem nyilatkozhat egy politikus, amíg az nincs lezárva, az a bíróság dolga, hogy ítéletet hozzon" - fogalmazott a LOAR Kiadó rendezvényén.
Mint utalt rá, "ez tűrhetetlen dolog volt", ezért is tanulságos ezt a könyvet olvasni. Malina Hedvig mellé sok szlovák ember is állt - hívta fel a figyelmet.

A Hedvig című könyvben négy hős jelenik meg, Malina Hedvig mellett a szlovák ügyvéd, aki nagyon hamar átlátta az ügy jelentőségét, a szlovák pszichiáter, aki ugyancsak meggyőződött róla, hogy a lány igazat mond, és ezután szintén mellé állt, és nem utolsó sorban hős az újságíró, aki ezt a történetet megírta, mert ezzel hozzájárult ahhoz, hogy ezt az ügyet ne felejtsék el - mutatott rá.

Malina Hedvig meghurcoltatása egy állam által támogatott koncepciós per volt, olyan, "amilyenekre a sztálinista időkben került sor. Nem gondoltuk volna, hogy a rendszerváltozás után ilyesmi még bekövetkezhet" - jegyezte meg.
Malina Hedvig a könyvbemutatón kifejezésre juttatta: az akkori szlovák miniszterelnöktől és a belügyminisztertől elvárná, hogy bocsánatot kérjen tőle, erre azonban "reális esély jelenleg nincs". (Rudolf Chmel, a mai szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese december elején megkövette Malina Hedviget.)

Szólt arról, hogy véleménye szerint "belátható időn belül ennek a történetnek nem lesz vége", mert nincs megfelelő politikai akarat, hogy az ellene zajló bűnvádi eljárást leállítsák, illetve kiderítsék, hogy valójában mi történt az őt ért atrocitás során.
Vrabec Mária, a könyv szerzője elmondta: a könyvben igyekezett bemutatni, hogy a háttérben hatalmi játszmák álltak, amelyek mögött később anyagi érdekek is lehettek. Ennek az ügynek sok elágazása van, de nem a véletlen műve, ami történt - állapította meg.

Az is valószínűsíthető, hogy a titkosszolgálathoz közel álló emberek lehettek az ügy hátterében - vélekedett a szerző. Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje a könyvbemutatón közölte: miután meghallgatta Malina Hedviget, kollégáival megállapították, hogy nem hazudott. Először sértettként képviselték, aztán pedig vádlottként is védték - tette hozzá.

Jozef Hašto pszichiáter elmondta: "gyanúsnak tűnt az ügy, ahogy a politikusok beszéltek róla". Megerősödött benne is, hogy Malina Hedvig igazat mond, mert "lelki sérülésével nem lehet azt megmagyarázni, hogy hagyta volna magát valamilyen csalásba belerángatni".

Beszélt arról, hogy Malina Hedvig poszttraumatikus stresszben szenvedett, az általa elmondottak pedig egybevágtak az orvosi leletekkel, amiket a nyitrai kórházból kaptak. A kezeléssel elérték, hogy ezt a traumát feldolgozta, és később "nagyon jó anya lett belőle".

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 221 vendég böngészi