Főoldal Sajtóarchívum PopExpressz Szólista karrier előtt Lukács Erzsi (PopExpressz)

Szólista karrier előtt Lukács Erzsi (PopExpressz)

E-mail Nyomtatás PDF


1990. október 4. -  A saját lelkemet szeretném átadni, ami természetes, és jól esik – Pásztor azt szerette volna, ha a Bon-bon-ban Edinával rapet énekelünk, mert az divatos
A szerény, szőke szépség önállósult. No azért nem egészen. Neves művészek állnak mögötte. Mesébe illő történetét ő maga meséli el. - Szüleim egyszerű munkásemberek, de az óvoda javaslatára zenei általánosba írattak. Énekeltem kórusban, jártam versenyekre, és négy   évig hegedültem is. Végül azonban jobban érdekelt a fodrászat, így ezt a szakmát tanultam ki. Nem jártam diszkóba, otthon ülő típus voltam,  még a hétvégeken is dolgoztam, mert tizennégy évesen elhatároztam,  hogy autót veszek magamnak. Nyáron éjszakánként pékségben dolgoztam, minden keresetemet félretettem, így tizennyolc évesen megvehettem a kis Polskit. Nem jártam koncertekre, de szerettem a   Piramist meg a Neotont. Egy amatőr zenekar fölkért, hogy énekeljek   velük. Jól emlékszem, épp fürdéshez készülődtem, szálltam be a kádba és az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne a Neotonban énekelni. Ugye milyen hihetetlen, mint a mesében...
Jól tanultam és a végzés után egy forgalmas Váci utcai fodrászatba kerültem,- ahova sok magas beosztású ember jár. Egyszer bejött Erdős  Péter, és megkérdezte, hogy tudok-e énekelni. Elmondtam a zenei múltamat, s ő fölajánlotta, hogy meghallgatnak. Megtanultam a
Megőrülök a szerelemért című dalt, és így kerültem be a Neotonba.
Egyébként, aznap, amikor Péter megszólított, hétfő volt, a szerencsés napom, és hetedike, a szerencsés számom. Amikor reggel, fél hatkor  mentem be az üzletbe, azon gondolkodtam, hogy vajon mi fog történni velem. '86-ban végül is nem indultam el az Interpop  Fesztiválon,   mert  nem  éreztem magam elég fölkészültnek. Nagyon megszerettem a Neotont, és még most is nagyon nehezen szántam el magam a döntésre, holott már az együttes is ketté vált.
Szerencsére olyan menedzsert találtam, aki kitűnő szerzőket - Demjén Ferencet, Menyhárt Jánost, Lerch Istvánt, Dés Lászlót, Somló Tamást és Závodi Gábort – tudott megnyerni. Én lírai alkat vagyok, de lesz néhány rockos szám is a lemezen, mert ezek sem hiányozhatnak a repertoárból. A lemez október végén fog megjelenni a PROTON Kiadó gondozásában.
A külsőmön nem változtatok, nem akarok kihívó lenni, maradok ilyen egyszerű és természetes, amilyen most is vagyok. Kép és szöveg: Zétényi Z.


Módosítás dátuma: 2010. december 22. szerda  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 211 vendég böngészi