Főoldal Sajtószoba A mohácsi csata 485. évfordulójának emlékünnepsége

A mohácsi csata 485. évfordulójának emlékünnepsége

E-mail Nyomtatás PDF

A Duna – Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Mohács Város Önkormányzata
és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság
tisztelettel meghívja Önt
a mohácsi csata
485. évfordulójának tiszteletére rendezett emlékünnepségre,
valamint a
Vadász György, DLA Kossuth-díjas építész által tervezett,
Mohácsi Történelmi Emlékhely új Kilátó-és Kiállítókupolájának megnyitójára.

Időpont: 2011. augusztus 28. (vasárnap) 12. 00 óra
Helyszín: Mohácsi Történelmi Emlékhely, Sátorhely


Az eseményen részt vesz többek között:
Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, főhadsegéd; 
Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Szekó József, országgyűlés képviselő, Mohács Város polgármestere; Dr. Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke; Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye Püspöke; Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója.

Tisztelt Kolléga!

A mohácsi csata 485. évfordulójára emlékező ünnepségen kerül sor a Mohácsi Történelmi Emlékhely új fogadóépületének átadására, mely méltó módon fogja bemutatni a mohácsi csata előzményeit, a csata lefolyását és annak következményeit.
Az eseménynek külön jelentőséget ad, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által, a kulturális tárcával közösen elkészített jogszabály-tervezetben a mohácsi emlékhely is szerepel, a kilenc javasolt nemzeti emlékhely között. A kormány az őszi törvénykezési időszakban fogja tárgyalni a vonatkozó jogszabályt.

Kérjük, tegye lehetővé, hogy médiáján keresztül minél többen értesülhessenek az eseményről. A részvételhez előzetes akkreditáció szükséges, mert a hely adottságai miatt korlátozott számban tudjuk fogadni a sajtó munkatársait. Kérjük, az eseményen való részvételi szándékát 2011. augusztus 25-én 24:00 óráig szíveskedjen jelezni az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre az újságíró kolléga és a képviselt médium megnevezésével. Az akkreditáció elfogadásáról e-mailben küldünk visszaigazolást.

Mellékelten küldjük az eseményre szóló meghívót, mely a részletes programot tartalmazza.



Bővebb információ: Radnainé dr. Fogarasi Katalin főtitkár
Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkársága                 telefon: +36(1)3758129
1250 Budapest, Pf.:19                                                                   mobil: +36302971207

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 220 vendég böngészi