Főoldal múzeum Múzeumshop, kávézó és további fejlesztési tervek a Műcsarnokban (MTI)

Múzeumshop, kávézó és további fejlesztési tervek a Műcsarnokban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

2012. október 17. - Új könyves- és ajándékbolt nyílt Art Box néven a Műcsarnok mélyföldszintjén, ahol immár az intézmény megújult kávézója is rendezvényhelyszínként várja a látogatókat.
Mélycsarnok néven az év elején nyílt meg a Műcsarnok átépített projektgalériája az épület megújulásának első nagyobb lépéseként, majd júniusban az előcsarnokból nyíló művészeti könyvesbolt fejezte be működését, hogy az annak otthont adó díszterem visszakapja eredeti funkcióját - idézte fel a Műcsarnokban zajló átalakítási munkálatokról szóló szerdai sajtóbeszélgetésen az intézmény vezetője.
Gulyás Gábor azonban hozzátette: az addigi bérlők által üzemeltetett könyvesbolt kényszerű bezárása egyben lehetőséget nyújtott a Műcsarnok számára egy saját, modern múzeumshop létrehozására. A koncepció szerint a néhány napja megnyílt Art Box kisebb alapterületen működik, de a művészeti könyvek legfontosabb, legfrissebb szeletét kínálja majd a látogatóknak.
"Nemzetközi tendencia, hogy a hagyományos múzeumi könyvesboltok egyre inkább átalakulnak, mivel a drága albumokat már nem a múzeumból cipelik haza a látogatók, hanem a neten rendelik meg" - emlékeztetett az igazgató.
Mint kiemelte, az Art Box kínálata ezentúl jobban kötődik majd az aktuális kiállításokhoz a könyvek, kiadványok, ajándék- és dizájntárgyak terén is, a tapasztalatok szerint ugyanis a közönség igényli az ilyen, minőségben és árban is ideillő termékeket.
Gulyás Gábor beszámolója szerint a múzeumshop létrehozása az intézménynek szinte nem került pénzbe -  a berendezés például a debreceni Modem megszűnt könyvesboltjából való -, csakúgy, mint a szemközti kávézó átalakítása, amit nagyrészt az új üzemeltető finanszírozott.
"Az idei alagsori fejlesztések mind azt a célt szolgálják, hogy legyen miért lejönni; a tervek szerint a november végén a Mélycsarnokban nyíló Banksy-kiállítás alcíme is Kijárat az ajándékbolton át lesz" - árulta el az igazgató.
Mint elmondta, az egybenyitott térben létrehozott új kávézó klubszerűen fog működni, nem a turistákra szabott árakkal, hosszabb nyitva tartással és rendszeres koncertekkel, beszélgetésekkel, színvonalas művészeti programokkal.
Gulyás Gábor az MTI kérdésére közölte, a nyári tetőfelújítási munkálatok befejeződtek, az akkor befoltozott lyukakon már nem ázik be az épület, azóta viszont keletkeztek a tetőn újabb lyukak. Egy nagyobb szabású rekonstrukcióra lenne szüksége a Műcsarnoknak, ahogy az intézmény által fenntartott Ernst Múzeumnak is, ezek azonban az eddigi beruházásoknál nagyságrendekkel több forrást igényelnének - jegyezte meg.
Az igazgató hozzáfűzte: az Ernst Múzeummal egy épületben lévő - annak idején szintén Ernst Lajos által építtetett - Tivolit szeretnék a Műcsarnok üzemeltetésébe vonni, így visszaállna az alapító által elképzelt egységes működés, és egy lépcsőház helyett ismét az eredeti, most elfalazott előtér fogadná az Ernst Múzeum közönségét.
"Már egyeztettem erről Csomós Miklós főpolgármester-helyettessel, aki nyitottnak mutatkozott a felvetésre. A dolog valószínűleg azon múlik, hogy az állam tud-e csereingatlant felajánlani a fővárosnak" - számolt be.
Gulyás Gábor tervei szerint a Tivoli eredeti funkciójában, elsősorban művészmoziként működne, amely a kiállításokhoz kapcsolódó filmeknek, színházi előadásoknak, társművészeti programoknak adna otthont.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 310 vendég böngészi