Főoldal film Fliegauf Bence alkotása a legjobb film díját nyerte Peruban (MTI)

Fliegauf Bence alkotása a legjobb film díját nyerte Peruban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Budapest, 2013. május 27. - A legjobb film díját kapta a hét végén zárult perui Al Este de Lima (Limától keletre) filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

A tíznapos nemzetközi filmfesztiválon 33 közép- és kelet-európai produkció között mutatták be a rendező magyar-német-francia koprodukcióban készült filmjét. Fliegauf Bence a filmmustra díszvendégeként vett részt a rendezvényen, és mesterkurzust is tartott a fesztiválon.
A magyarországi romagyilkosságok témájával foglalkozó Csak a szél tavaly a zsűri Nagydíja, egy Ezüst Medve mellé a Film Békedíjat és az Amnesty International díját is elnyerte a Berlinalén, és 2012-ben az Európai Parlament filmes díja, a Lux-díj három jelöltje között szerepelt.
Az Inforg-M&M produkciójában forgatott film, amelynek producere Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő volt, számos nemzetközi filmmustrán szerepelt már sikerrel, és februárban Budapesten megkapta a filmkritikusok fődíját, a B. Nagy László-díjat.

 

Módosítás dátuma: 2013. május 27. hétfő  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 139 vendég böngészi