Főoldal muzsika A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai koncerttel ünnepel (MTI)

A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai koncerttel ünnepel (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2013. november 20. - Fennállásának 50. évfordulója alkalmából alapításának helyszínén, a Zeneakadémián ad ünnepi koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar csütörtökön.
A koncert programján Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című alkotása szerepel egy másik évfordulós, bár fiatalabb együttes, a "csak" 30 éves Amadinda közreműködésével, majd eljátsszák Schubert C-dúr vonósötösének vonószenekari átiratát - közölte Kiss Tímea, az együttes munkatársa az MTI-vel, hozzátéve, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumi évének kiemelt eseménye a csütörtöki est, hiszen a 2012-13-as évad hangversenyekben bőséges sorozata után végre felújított alma materben ünnepelhetnek.
A jubileumi évadban világszerte 89 koncertet adott az együttes: a mozgalmas évad során az amszterdami Concertgebouw-ba és Dél-Amerikába is eljutott. Rolla János, a zenekar művészeti vezetője, az alapító muzsikusok egyike kiemelte, hogy a 2013-as éven is átívelő ünnepségsorozat betetőzését a Zeneakadémia nyitó periódusára időzítették.
A Zeneakadémiáról indultak végzős diákként, itt hozták létre az együttest 1963-ban. "Az I Musici di Roma első magyarországi szereplése nagy hatással volt ránk, elhatároztuk, hogy mi is megpróbálunk hasonló összeállításban felépíteni egy zenekart - idézte fel Rolla János. - Felkértük Sándor Frigyest, a zenekar későbbi művészeti vezetőjét, hogy segítsen ebben a munkában. Sokat köszönhetünk neki, rengeteget foglalkozott velünk egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig. Ezért is örülünk, hogy fennállásunk 50. évfordulóján emléktáblát kaphatott a XIII. kerületi önkormányzattól - a zenekar fenntartójától - a ház, amelyben lakott (a XIII. kerületi Kresz Géza utca 17. szám). A Liszt Ferenc Kamarazenekar az idők során kialakította saját hangzásvilágát és játékstílusát, amely azóta is jellemzi."
Az ünnepi est mellett 2014. január 30-án induló bérletsorozatát is a Zeneakadémián rendezi a zenekar David Fray, Mayuko Kamio, Csereklyei Andrea és Megyesi Schwartz Lúcia vendégszereplésével.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 67 vendég böngészi