Főoldal tárlat Szentendrei kortárs képzőművészek alkotásai a barokk vendégházban (MTI)

Szentendrei kortárs képzőművészek alkotásai a barokk vendégházban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Szentendre, 2013. december 8. - Csaknem 40 szentendrei képzőművész több mint 200 eredeti műalkotását mutatják be jövő péntektől vasárnapig az önkormányzat barokk vendégházában az adventi lakástárlat és vásáron.
Advent harmadik hétvégéjén ismét kimozdítják az alkotókat műtermeikből, a műtárgyakat a megszokott galériákból, az élményre nyitott közönséget pedig otthonaikból. A Fő téren lévő városi vendégházban 37 szentendrei klasszikus, kortárs és fiatal, pályakezdő alkotó műveiből állítanak ki több mint kétszázat - mondta el Balogh Zsuzsa, a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek.
Az adventi lakástárlat és vásáron többek között Anna Margit, Bálint Endre, Korniss Dezső, Aknay János, Deim Pál, Csíkszentmihályi Róbert, efZámbó István, feLugossy László, Ország Lili, Vincze Ottó, Tzortzoglou Jorgosz képzőművészek eredeti alkotásaival rendezik be három napra a patinás, közelmúltban felújított barokk Dimsics kereskedőház szobáit és átriumos udvarát.
A kezdeményezéssel nemcsak Szentendrének a magyar képzőművészet térképén elfoglalt különleges helyére szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem a műalkotások időtállóságára is, és lehetőséget teremteni a műértő, művészetkedvelő közönségnek valódi értéket képviselő, egyedi és személyes tárgyak megvásárlására.
Az alapítvány munkatársa kiemelte: december 14-én, szombaton délután építészek, képzőművészek, művészettörténészek, így például B. Szabó Vera, Vincze Ottó, P. Szabó Ernő tartanak szubjektív tárlatvezetést az általuk kiválasztott műtárgyakról. A szubjektív tárlatvezetésbe a látogatók is bekapcsolódhatnak, elmondhatják gondolataikat egy-egy alkotásról. "A helyszínen elhelyezett üveggömbbe összegyűjtjük az alkotások által inspirált érzések, impulzusok megfogalmazásait, s a Lakástárlat honlapján közkinccsé tesszük" - fűzte hozzá Balogh Zsuzsa.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 144 vendég böngészi