Főoldal film Tizenhat magyar film kerülhet idén a nézők elé (MTI)

Tizenhat magyar film kerülhet idén a nézők elé (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2014. január 7. - Tizenhat új, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült magyar film - 14 játékfilm és 2 dokumentumfilm - kerülhet idén a nézők elé. Az első mozipremier Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című produkciója lesz, amelyet február 13-tól láthat a közönség - közölte a szervezet az MTI-vel.
Herczeg Attila vígjátéka a gazdag és gyönyörű Hajnal Tímeáról szól, aki egy érettségi találkozón összetalálkozik Danival. Futó kapcsolatukat levideózza egy pornóproducer, aki titoktartásáért azt kéri, hogy lefeküdhessen a fotómodellel. A film főbb szerepeit Osvárt Andrea mellett Simon Kornél, Szabó Simon, Lengyel Tamás, Jordán Adél, Kamarás Iván, Szandtner Anna, Hirtling István és Békés Itala játssza - olvasható a produkció ismertetőjében.
Árpa Attila Argo 2 című filmje lesz az év második magyar premierje. Mint a rendező korábban az MTI-nek elmondta, a történetben egy japán szindikátus meg akar szerezni egy Magyarországon őrzött adathordozót. Felbérelnek egy magyar társaságot, ám véletlenek során éppen a Kovács Lajos által alakított Balogh Tibi "suttyó bandájára" bukkannak. A filmben Kovács Lajos mellett Bicskey Lukács, Scherer Péter, Kiss József, Bán János, Kulka János, Nagypál Gábor, Bánfalvy Ágnes, Andorai Péter és Téglás Zoltán játszik. A film főcímzenéjét a Tankcsapda írta.
Még tavasszal a mozikba kerülhet az elsőfilmes Császi Ádám munkája, a Viharsarok. Mint a rendező fogalmazott, a film egy kamaszkorból felnőttkorba vezető utazás, amely érzelmi, szexuális változásokon keresztül meséli el, hogyan kezd el a főszereplő felelősséget vállalni tetteiért. A főbb szerepeket Sütő András, Varga Ádám és a német Sebastian Urzendowsky játssza, mellettük feltűnik még Börcsök Enikő, Horváth Lajos Ottó és Uwe Lauer is.
Tavasszal láthatják a nézők Salamon András egészestés dokumentumfilmjét az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjairól. A stáb több kamerával februártól az igazgatóváltásig követte nyomon a színház életét, a film dramaturgiai ívét az utolsó, Mephisto című előadás próbái, bemutatója adja - mondta el az MTI-nek Incze Ágnes, a film producere, aki "kulturális leletmentésnek" nevezte a produkciót.
A tavaszi filmbemutatók sorát Török Ferenc Senki szigete című filmje zárja, amely egy szökött menyasszony, egy taxisofőrként dolgozó lány és egy nőcsábász kosárlabdázó találkozásáról szól Jakab Juli, Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás főszereplésével.
Az év második felére tolódott a premierje Fazekas Csaba Swing című zenés komédiájának, amelyben három elkeseredett nő egy swingzenekart alapít. A főszerepeket Törőcsik Mari, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska játssza, de feltűnik Kulka János, Csuja Imre, Mészáros Béla, Gáspár Tibor, Nagy Mari, Szatory Dávid és Borbély Alexandra is.
Ősszel kerülhet a mozikba az elsőfilmes Zomborácz Virág Utóélet című munkája, amelynek középpontjában egy apa halála áll. A főszerepet Kristóf Márton, az apát Gálffi László játssza.
Az év második felében lesz látható Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje, amely egy kislány és kutyája kalandjait meséli el egy utópisztikus világban. "A Fehér Istennel vállaltan az a célom, hogy további lépéseket tegyek a közönség felé" - nyilatkozta a rendező, akinek új filmjében Psotta Zsófia, Zsótér Sándor és Monori Lili tűnik fel.
Hajdu Szabolcs Délibáb című filmje a César-díjas Isaach De Bankolé főszereplésével forgott. A modern western egy afrikai futballista története, aki egy botrány után egy elzárt tanyán talál menedéket, ám hamarosan rádöbben, hogy az valójában rabszolgatelep. A produkcióban Razvan Vasilescu, Török-Illyés Orsolya, Dragos Bucur és Polgár Tamás is feltűnik.
Őszre tolódott Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjének premierje. A fekete komédia egy félénk ápolónőnőről szól, aki azt hiszi magáról, hogy egy rókatündér, vagyis egy alakváltó japán démon. A produkcióban Balsai Mónika mellett Molnár Piroska, Bede Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán, Reviczky Gábor, Cserna Antal, Szabó Győző, Gubík Ági és Hajdu Steve is látható.
Szintén az év első felére tervezték, de csak ősszel mutatják be Nemes Gyula Zéró című egészestés filmjét, amely - mint a rendező elmondta - egy személyes hangulatú, négy különböző műfajú epizódra épülő alkotás. A történet 2017-ben játszódik és a méhek lehetséges eltűnése a témája. A főszerepeket Kovács Krisztián és a cseh Martina Krátká játssza.
A Miklauzic Bence rendezte Parkolóban egy parkolóőr és egy üzletember banális konfliktusa növekszik párbajjá. A filmben feltűnik Lengyel Ferenc, Szervét Tibor, Somody Kálmán, Pokorny Lia, Rajkai Zoltán, Egyed Attila, Horváth Kristóf, Bartsch Kata és Rába Roland is.
Az ősszel mozikba kerülhet Mátyássy Áron Víkend című thrillere, amelynek főszereplői, egy sikeres ügyvéd házaspár és egy építkezési vállalkozó egy bírósági felmentő ítéletet ünnepelnek a hegyekben. "Szép lassan kiderül, hogy mindenkinek vannak hátsó szándékai, emellett pedig konfliktusba kerülnek a helyiekkel is" - mesélte Mátyássy Áron. A főbb szerepekben Gryllus Dorka, Vass Teréz, Lengyel Tamás, Simon Kornél, Árpa Attila, Kádas József és Papp János tűnik fel.
Szintén ősszel lesz a premierje A szerdai gyereknek. Horváth Lili filmjének főhőse az állami gondozásból kikerült 19 éves Maja, aki vissza akarja szerezni kisfiát. A főszereplőt Vecsei Kinga, a további szerepeket Antal Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Renátó, Németh Annamária, Lukáts Andor, Dér Denisa, Börcsök Enikő és Nagy Ervin játssza.
Az év végén mutatják be Pejó Róbert Mancs című filmjét, amelyet a világhírű magyar mentőkutya inspirált. Mancs gazdáját Trill Zsolt alakítja.
Az évet Forgács Péter egészestés dokumentumfilmje zárja, amely jelenleg a Festői korszakok munkacímet viseli és Mácsai István festőművész munkásságán keresztül mutatja be Magyarország mintegy 50 évét.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 68 vendég böngészi