Főoldal pop-rock Kiderültek a Cseh Tamás Program zeneipari kutatásának első részeredményei (MTI)

Kiderültek a Cseh Tamás Program zeneipari kutatásának első részeredményei (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2015. május 15. - A szélesebb közönséghez való eljutást, a koncertezéshez szükséges tárgyi eszközbeszerzések és turnéköltség-támogatások igényét jelzik a szakma részéről a Cseh Tamás Program országos zeneipari kutatásának első részeredményei.
A kutatás részeredményei szerint a legtöbb koncertező zenész annak keresi a módját, hogy miként tudna több helyszínre, nagyobb közönséghez eljutni. Az igényelt segítség terén a második és harmadik helyen a koncertezéshez szükséges tárgyi eszközbeszerzések és turnéköltség-támogatások állnak. A harmadik legnépszerűbb igény a nemzetközi kapcsolatrendszer erősítése, ezt követi a belföldi kapcsolatrendszer fejlesztése, valamint annak támogatása, hogy az érdeklődők új szakembereket tudjanak bevonni munkájukba - közölte a Cseh Tamás Programiroda pénteken az MTI-vel.
A felmérés célzott kérdéseket tartalmazó, tematikus kérdőív alapján történik. A csehtamasprogram.hu/kutatás oldalon elérhető kérdőív anonim, öt nagy kérdésblokkból - élőzene, elektronikus zene, hangfelvételek, új szerzői alkotások, a zene oktatása és népszerűsítése - áll, és mindegyik végén lehetőség van projektötletek megadására a javasolt költségvetéssel, önrésszel és szerződésformával, amely által jobb pályázati kiírások születhetnek.
A kérdőív készítői néhány felmerült pályázati bírálati szemponttal kapcsolatban is várnak véleményeket. Például azzal, hogy "a magyar zeneipar legtöbb területén alacsony a nők aránya, ami a tehetségeket pazarolja, ezért a lányok, nők előnyben részesíthetők a pályázati rendszerben", a kérdőív kitöltőinek 56 százaléka nem ért egyet, és csupán 16 százaléka igen. A válaszadók 89 százaléka azonban férfi.
A kérdőív végén a problémák sürgősségét és a forrástervezésnél számításba vett fontosságát lehet értékelni. Többek között azt a problémát, hogy  "az ország jelentős területén nem megoldott a közönség koncertre jutása, de főleg hazajutása az éjszakai órákban, mert nem megfelelő az együttműködés a tömegközlekedési szolgáltatókkal vagy magánbuszos vállalkozásokkal", csak a válaszadók 52 százaléka tartja sürgősen megoldandónak és 50 százalékuk javasolná, hogy ez kapjon kiemelt fontosságot a költségvetési tervezésben. A válaszadók 49 százaléka azonban budapesti.
A válaszok többsége a nagyobb városokból érkezik. A szervezők minél több kistelepülési iskolába, diákönkormányzathoz, civil szervezethez, művelődési házba, koncert helyszínre szeretnének eljutni kérdéseikkel, hogy segíthessenek, így továbbra is várják a zeneipar szereplőinek válaszait, javaslatait.
A kérdőív mellett két workshop is segítette a vidéki zenei élet helyzetét vizsgáló kutatást.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 212 vendég böngészi