Főoldal Kárpát-medence Eladták a magyar állami támogatással épült nagyváradi Ady-központot (MTI)

Eladták a magyar állami támogatással épült nagyváradi Ady-központot (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Bukarest, 2015. augusztus 27. - Eladta a nagyváradi önkormányzat a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot a hozzá tartozó telekkel együtt - közölte a Bihari Napló című napilap csütörtökön.
A 10 ezer négyzetméternyi telken egy konferencia központ, és egy hotelnek épülő félkész ingatlan található: az ingatlankomplexum eladására szervezett árverés határideje szerdán járt le. A nyílt árverést a legtöbbet kínáló cég, a Lotus Center nyerte meg, amely 920 ezer eurót ajánlott. A nyertes cégnek három éven belül be kell fejeznie a beruházást, ellenkező esetben büntetést szabnak ki. A hétnapos fellebbezési időszakot követő 30 napon belül a felek aláírják az adásvételi szerződést - részletezte a nagyváradi napilap.
Az árverés eredményéről szintén beszámoló Főtér (Foter.ro) című erdélyi portál szerint a nyertes Lotus Center alapítója a tavaly májusban elhunyt Mudura Sándor volt, aki - a korrupcióellenes ügyészség által más ügyekben meggyanúsított - Kiss Sándorral, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) más  bihari vezetőivel közösen alapította a Mecénás Alapítványt, amely 2002-ben - mint a portál fogalmazott - "lenyúlta" a Királyhágómelléki Református Egyházkerület projektjét.
Az eredeti tervek szerint ugyanis a beruházás Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten készült volna el, ahol egy Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hoztak volna létre. A Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást nyert a tervek megvalósításához, de a magyarországi kormányváltás következtében a pénz a Bihar megyei RMDSZ vezetői által 2002 augusztusában sebtében bejegyzett Mecénás Alapítványhoz került, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek - írta a Főtér című portál.
A nagyváradi önkormányzat tavaly februárban szavazta meg a város tulajdonában levő Léda-ház (Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak a 320 négyzetméteres központi lakóháza, amelyhez 500 négyzetméteres telek is tartozik) és a Mecénás Alapítvány által magyar állami támogatással félig felépített Ady-központ cseréjét.
Az ingatlancsere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra (88 millió forint), az Ady konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra (96 millió forint) becsülték.
Tőkés László és a védnökségével alakul Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának nevezte, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 118 vendég böngészi