Főoldal színház Hétezer programfüzetet osztanak szét a soproni színház művészei (MTI)

Hétezer programfüzetet osztanak szét a soproni színház művészei (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Sopron, 2016. szeptember 2. - Sopronban és környező falvak utcáin tűnnek majd fel szombaton a Soproni Petőfi Színház művészei, hogy a társulat 2016/2017-es évadát bemutató műsorfüzet személyesen nyújtsák át az érdeklődőknek - mondta el Pataki András társulatvezető az MTI-nek pénteken.

A társulat tagjai 22 helyen fognak megjelenni szombaton 9 és 18 óra között. A színészek és a Sopron Balett táncosai, sőt a vezetők is két-három tagú csoportokban, jelmezbe bújva ajánlják majd a lakosság figyelmébe a Petőfi Színház darabjait.
Az öltözéket a művészek maguk választják ki, de kapcsolódni fog korábbi szerepeikhez - említette Pataki András. A direktor hozzátette: ezúttal nem kis színi előadásokra kell számítani, hanem egyszerű emberi megszólalásokra és megszólításokra.
"Az új szezon kezdete előtt ezzel a kommunikációs kísérlettel a legszemélyesebben érhetjük el a közönséget" - fogalmazott. Majd utalta arra is, hogy a bérletárusítás a korábbi szezonhoz hasonlóan alakul, de ez a megmozdulás is lendíthet rajta.
A Soproni Petőfi Színházban szeptember 24-én nyílt nap lesz a hagyományos kulisszajárással, valamint különleges előadásokkal, például a Kossuth-díjas zeneszerző, énekes Szarka Gyula (Ghymes) koncertjével, valamint két balett-ősbemutatóval. Ezek az előadások kapcsolódnak az önálló soproni színház alapításának idei, 25 éves jubileumához is.
A Korok és stílusok elnevezésű évad október 8-án indul Carlo Goldoni komédiájával, a Chioggiai csetepatéval a Soproni Petőfi Színházban.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 219 vendég böngészi