Főoldal Kárpát-medence Román újságírók Székelyföldön (Székely Hírmondó)

Román újságírók Székelyföldön (Székely Hírmondó)

E-mail Nyomtatás PDF


2017. október 5. - Tapasztalatot gyűjtenek
Tucatnyi román újságíró utazza körbe Székelyföldet, ismeri meg az itt élők mindennapjait, a térség kulturális örökségét, nyelvi sokszínűségét, hogy beszámolóik révén elősegítsék a kultúrák közti párbeszédet.
A kedden kezdődött és szombatig tartó, Sokszínűség és kulturális örökség a sajtó szemszögéből című tanulmányutat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervezte az Európai Unió Duna stratégiája nevű program keretében, tájékoztatott Elena Cruceru a hivatal képviselője, aki elkísérte székelyföldi körútjukra a többségében román újságíróból álló 15 fős csoportot.
A székelyföldi tapasztalatszerző tanulmányút Bukarestből indult és Brassó érintésével Háromszékre érkeztek, ahol meglátogatták a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, ahol muzeológus kíséretében ismerkedtek meg a Kós Károly által tervezett, évszázados művelődési intézménnyel és annak kiállításaival. A román újságírók sepsiszentgyörgyi programjában szerepelt még a 13. században épült református vártemplom meglátogatása, a romák által lakott Őrkő negyed felkeresése, illetve találkozó a helyi magyar és roma közösségek képviselőivel. Szerdán az olaszteleki Daniel-kastélyt tekintették meg, ahonnan Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra látogattak. A körút ma Székelyudvarhelyen és környékén folytatódik, pénteken pedig Gyimesbe látogatnak, majd szombaton utaznak vissza Bukarestbe.
Kovács Zsolt

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 445 vendég böngészi