London, 2019. február 14. - A tizenévesek kannabiszhasználata és a felnőttkori depresszió között "erős kapcsolatot" találtak brit és kanadai kutatók - írta a BBC hírportálja.
A fejlődő agy különösen érzékeny - írták az Oxfordi Egyetem és a montreali McGill Egyetem kutatói, akik szerint a fiatalok kannabiszhasználata "fontos közegészségügyi probléma", különösen mert a ma árult szer jóval erősebb lehet, mint a régebbi.
Angliában és Walesben évente nagyjából minden kilencedik tizenéves és fiatal felnőtt használ kannabiszt.
A JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, Andrea Cipriani szerint eredményeik arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy a kockázat ugyan kicsi, mégis "borzalmas következményei lehetnek" a fiatalkori kannabiszfogyasztásnak.
A kutatók 11 korábbi tanulmányon keresztül több mint 23 ezer fiatal adatait elemezték. Kiszűrték azokat, akik már fiatalon a depresszió jeleit mutatták, valamint azokat, akiknek a családjában előfordult a betegség.
Azt találták, hogy a 18 éves kor előtti kannabiszhasználat 37 százalékkal növelte annak az esélyét, hogy 35 éves kor előtt depresszió alakul ki. Ez azt jelenti, hogy a 35 év alattiak korcsoportjában körülbelül minden 14. depressziós betegsége a tizenéves drogfogyasztással lehet kapcsolatban - írták a kutatók.
Megvizsgálták a szorongás és az öngyilkossági kísérletek valószínűségét is. A szorongás kockázatának emelkedését megfigyelték, de statisztikailag nem volt szignifikáns. Akik tizenévesen kannabiszt használtak, háromszor nagyobb eséllyel próbálkoztak öngyilkossággal, de az adatok mennyisége nem tette lehetővé, hogy ebből biztos következtetést vonjanak le.
Azt nem állították, hogy a tizenévesek kannabiszhasználata feltétlenül depressziót okoz, csak erős kapcsolatot mutattak ki a számok alapján, valamint annak alapján, amit a szer fejlődő agyra gyakorolt hatásáról tudnak.
Az eredmények szerint a drog a racionális és érzelmi gondolkodással összefüggő agyterületre, valamint a kedélyt befolyásoló szerotonin hormon koncentrációjára hat.
A kutatók nem vizsgálták, milyen erősségű és mennyiségű kannabisz fogyasztása függ össze a későbbi depresszióval.
- A bipoláris zavar felemészti az embert, de lehet-e pozitív oldala? (index.hu)
- Gyerekkori borderline személyiségzavar tünetei (ÉVA)
- Miért billentjük meg a fejünket, amikor fényképeznek? (index.hu)
- 6 szakma, amely a pszichopatákat vonzza (Velvet)
- Betelt a pohár: Scarlett Johansson vezetésével hadat üzentek a színészek a mesterséges intelligenciának (index.hu)