Főoldal Hírek Kubatov: törekvések vannak Európa keresztény alapjainak megváltoztatására (MTI)

Kubatov: törekvések vannak Európa keresztény alapjainak megváltoztatására (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Budapest, 2019. április 28. - Kubatov Gábor szerint azért is lesz minden korábbinál fontosabb a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás, mert törekvések vannak Európa tradícióinak, keresztény alapjainak megváltoztatására. "Szinte erőszakot vesznek rajtunk és ránk akarják erőltetni a migránsokat" - fogalmazott a Fidesz alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kormánypárti politikus kijelentette, nagyon nehéz tudomásul venni, hogy Európában Soros Györgynek nagyobb befolyása van, mint 6-8-10 európai országnak. "Ha hallgatunk, akkor ebből nem lesz változás" - mondta.
Kubatov Gábor hangsúlyozta, miközben Soros György azt követeli, hogy Európában nyissák ki a határokat, addig amerikai házát négyméteres kőkerítés veszi körül. "Érthető, félti a családját, de ő azt nem érti meg, hogy mi is féltjük a családunkat" - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.
A politikus szólt arról is, hogy a Fidesz az EP-kampányban folytatja a támogató aláírások gyűjtését, hogy minél erősebb üzenetet küldhessenek Brüsszelnek: a bevándorlás kezeléséről más elképzeléseik vannak.
Kubatov Gábor személyes tapasztalataira is hivatkozva elmondta, nemcsak a kormánypárt szavazói fejezik ki támogatásukat aláírásukkal, a bevándorlás kérdése ugyanis olyan nemzeti ügy, amely minden józanul gondolkodó embert érint. 
Kiemelte, a bevándorlás ma Európa legfontosabb kérdése, ami az európai politikai pártcsaládokon is teljesen átível.
A Fidesz alelnöke elmondta, egész Európa átalakulóban van, Nyugat-Európában romlik a közbiztonság. Felhívta a figyelmet a nők elleni erőszak, a megnövekedett antiszemitizmus, a terrorcselekmények és az európai keresztényüldözés problémájára. Utóbbira példaként említette, hogy Franciaországban január óta hatvanhat keresztény templomot támadtak és rongáltak meg.
Kubatov Gábor megerősítette, a Fidesz nem árul zsákbamacskát a kampányban, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programjában világossá tette szándékait.
Ezek közül a legfontosabb, hogy a migráció kezelését nemzeti hatáskörben kell tartani - mondta a kormánypárti politikus, hozzátéve, régi követelésük az is, hogy ne legyen kötelező kvóta.
A Fidesz emellett követeli, hogy rászoruló emberek csak hivatalos papírokkal érkezhessenek Európába. Ennek oka, hogy a Magyarországon letartóztatott, terrorcselekmény elkövetésével gyanúsított Haszan F. is hamis papírokkal érkezett, egy olyan kártyával a zsebében, amelyet az Európai Unió havonta 150 ezer forinttal töltött fel - mondta a migránskártyára utalva Kubatov Gábor.
Szólt arról is: meg kell szüntetni, hogy "a Soros György kezében lévő", unió által finanszírozott civil szervezetek intézzék a migrációs kérdéseket. Emellett meg kell védeni a keresztény közösségeket, az unió intézményeinek élére pedig olyan vezetőket kell választani, akik a bevándorlás kérdésében úgy gondolják, a határokat le kell zárni, a bajba jutott embereket pedig saját országukban kell segíteni.


 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 188 vendég böngészi