Főoldal Kárpát-medence Kelemen Hunor: az etnikai képviseletnek nincs alternatívája (MTI)

Kelemen Hunor: az etnikai képviseletnek nincs alternatívája (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Bukarest, 2020. november 11. - Az erdélyi magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott harchoz szükség van a parlamenti jelenlétre, az etnikai képviseletnek ma sincs alternatívája - hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai kampánynyitóján, amelyről a Maszol.ro hírportál közölt beszámolót.

A Mikó-vár előtti téren a szövetség Hargita megyei szenátor- és képviselőjelöltjei mutatkoztak be. Kelemen Hunor, aki az RMDSZ Hargita megyei képviselőházi jelöltlistájának első helyén indul újabb mandátumért, rámutatott: 2020-ban kiteljesedett a magyar összefogás, a parlamenti választásokon együttműködnek az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ).
"A parlamenti képviselettel megerősítjük azt, amit eddig elvégeztünk, megvédjük azt, amit eddig felépítettünk. Az elmúlt négy év is kétkezi munkával telt: egyik kezünkkel építkeztünk, a másikkal védekeztünk" - idézte Kelemen Hunort a hírportál.
A rendezvény házigazdájaként Korodi Attila, Csíkszereda frissen megválasztott polgármestere, az RMDSZ volt frakcióvezetője azt hangsúlyozta: parlamenti jelenlét nélkül nincs erős erdélyi magyarság, nincsenek erős települések, nincsen a következő évekre kiszámítható jövő, ezért a december 6-i választás Székelyföld és egész Erdély jövőjéről, az erdélyi magyarság helyzetének javításáról, a közösség életterének megerősítéséről szól.
Az RMDSZ újrázni készülő szenátora, Tánczos Barna a székelyföldi egészségügyi ellátórendszer fejlesztését, a fiatal nemzedékek egészséges életmódra nevelését emelte ki felszólásában, ugyanakkor célkitűzései közé sorolta a vadkárok megelőzésének javítását, és a családi kisgazdaságok támogatását a következő parlamenti-, valamint európai uniós költségvetési ciklusban.
Az EMSZ által jelölt Zakariás Zoltán, akinek a választási együttműködés jegyében képviselői jelöltlistája ötödik helyét engedte át az RMDSZ, azt mondta: az erdélyi magyarságot képviselő politikai alakulatok összefogása nemcsak a mostani parlamenti választást, hanem az elkövetkező éveket is érinti törvényhozási, megyei és helyi önkormányzati szinten is.
Romániában december 6-ára írták ki a parlamenti választásokat. A koronavírus-járvány miatt a pénteken kezdődött választási kampányban zárt térben legfeljebb 20, a szabadban pedig legfeljebb 50 résztvevőre korlátozták a személyes találkozókat. A pártok ezért elsősorban az interneten próbálják eljuttatni üzeneteiket választóikhoz. Az RMDSZ internetes kampányában a Nehéz időkben összefogunk - magyar egység az erős képviseletért - jelmondattal bíztatja részvételre a romániai magyarokat a december 6-i parlamenti választásokon.

 

Módosítás dátuma: 2020. november 11. szerda  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 224 vendég böngészi