Főoldal Egyházak Balog Zoltán: sokszor szembe fogunk menni az árral (MTI)

Balog Zoltán: sokszor szembe fogunk menni az árral (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Budapest, 2021. február 17. - Sok ügyben "szembe fogunk menni az árral", és ehhez bátorság kell - mondta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának szerdán megválasztott lelkészi elnöke az MTI-nek.

Balog Zoltán szerint világméretű ideológiai küzdelem zajlik, és ebben a küzdelemben a globalista ideológia először csak kigúnyolja, majd semmibe veszi a keresztény hitet, aztán megszégyeníti a hit képviselőit, a végén pedig - ahogy a világban sok helyen - fizikai értelemben is üldözni kezdik őket.
"Nem szabad elveszíteni a bátorságunkat", nemet kell mondani a keresztényellenes ideológiákra és arra is, amikor a korszellem nevében meg akarják hamisítani a kereszténységet.
Kitért arra: a bátorság mellett alázatra van szükség. "Az ember nagy kísértése, hogy önmagát tételezze mindenben, amit csinál, de nekünk megadatott a lehetőség, hogy ne önmagunkat tegyük az első helyre. Az egyházban alapszabály, hogy mindig túl kell mutasson rajtunk, amit teszünk".
Balog Zoltán, aki 2012-től hat éven keresztül volt az emberi erőforrások minisztere, azt is elmondta: a kétféle vezetői szolgálat között nem véletlenül telt el három év. Úgy fogalmazott: "erre a szent a szolgálatra fel kellett készülni. "Egyrészt meg kellett tisztulni mindattól, amit elrontott az emberen a közélet, a miniszterség, másrészt meg kellett találni" az újfajta szolgálat erőforrásait.
A kétféle munka közötti alapvető különbségnek nevezte, hogy az egyházban az ember a legfontosabb, a jogi, az anyagi, a gazdasági és egyéb szempontok másodlagosak. "A lélektől közelítünk az anyaghoz, míg a politikában sajnos ez sokszor elkerülhetetlen módon fordítva van" - mondta.
Ugyanakkor fontos közös pontnak nevezte, hogy mind a két helyen "ugyanaz a főnök", az "életünk ura és teremtője". Az ember a közélet világában is akkor tud igazán szabad lenni, ha ezt sohasem felejti el - tette hozzá Balog Zoltán.

 

Módosítás dátuma: 2021. február 17. szerda  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 211 vendég böngészi