Főoldal Kárpát-medence Ismét magyar közösségi tulajdonba került a temesvári Magyar Ház (MTI)

Ismét magyar közösségi tulajdonba került a temesvári Magyar Ház (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Kolozsvár, 2022. február 24. - A temesvári Várbástya Egyesület a magyar állam támogatásával csütörtökön megvásárolta a város szívében álló Magyar Házat, melyet tíz évvel a trianoni döntés után a város magyarsága épített kulturális egyesületei, politikai képviselete számára.
A Temesvári Rádió közlése szerint az adásvételi szerződést csütörtökön írták alá a Timpress Rt. és a Várbástya Egyesület képviselői.
Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a mintegy 1800 négyzetméteres hasznos felületű háromemeletes irodaépület az eredeti rendeltetésének megfelelően ismét a bánsági, temesvári magyarság céljait fogja szolgálni. A Magyarország tiszteletbeli temesvári konzuli tisztségét is betöltő közösségi vezető szerint az épület visszaszerzése az egész erdélyi magyarság számára azt üzeni, hogy hinni és küzdeni kell, és az álmok megvalósulnak.
Tamás Péter elmondta: az ingatlan megvásárlására és tatarozására hárommillió eurónak (egymilliárd forintnak) megfelelő támogatást kaptak. A kialkudott vételár és az átíratási költségek 2,3 millió eurót tesznek ki, a fennmaradó összeget az épület részleges felújítására szánják.
Az egyesületi vezető hozzátette: azt tervezik, hogy az épületben a temesvári magyar egyesületeknek, a magyar politikai képviseletnek biztosítanak helyet, egy digitális nyomdát szerelnek fel, és az épülettel szomszédos üzlethelyiségekben - amelyeket a Magyar Házzal együtt vásároltak meg - magyar üzletet nyitnak. Azt is megjegyezte, hogy az épület fenntarthatósága érdekében nagy valószínűséggel egyes termeket továbbra is gazdasági társaságoknak adnak bérbe üzleti alapon. Tamás Péter hozzátette: a szerződést három évi alkudozás és egyezkedés végén sikerült aláírni.
A Temes megyei önkormányzat és prefektusi hivatal épületével szemközt álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, melynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. Az épületet az erre a célra alapított Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztették. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, de csak 1967-ben államosította az épületet, amikor a belső udvarra új épületszárnyat emeltek. Az épületet az 1990-es évek elején a Renasterea Banateana megyei napilap kiadója, a Timpress Rt. szerezte meg.
A temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak az elmúlt évtizedekben a Magyar Ház visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették. Előbb az államosítást rögzítő 1967-es telekkönyvi bejegyzést próbálták töröltetni, majd amikor a bíróság elutasította az érdekeltségüket, az egykori téglajegyeket őrző temesvári magyarok leszármazottai újraalakították a Magyar Ház Rt-t, és az alapítói okiratba beleírták, hogy a régi jogutódjának tekintik a céget. Az újraalakult Magyar Ház Rt. jogi küzdelme sem bizonyult azonban sikeresnek.
A Magyar Házat 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel juttatta vissza a magyar közösségnek a román kormány, de az épület akkor már a többségében magántőkével működő Timpress Rt. tulajdonában volt, ezért a cég bírósági úton töröltette az épületet a visszaadandó ingatlanok listájáról.
A szimbolikus jelentőségű épület első emeletét jelenleg is a Heti Új Szó bánsági magyar hetilap szerkesztősége használja, mely termeiben helyet biztosított a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezetének is. A Timpress többször is sikertelenül próbálta kilakoltatni az épületből az ott maradt utolsó magyar intézményeket.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 124 vendég böngészi