FotoMedia

2025. december 22. - Ötszáz év telt el a magyarság egyik legnagyobb tragédiája, a mohácsi csata óta, de a tudományos viták ma is tartanak, és az évforduló, úgy tűnik, olajat önt a tűzre.

Az Index is beszámolt róla, hogy a kutatók között most is heves vita zajlik. Az ötszázadik évforduló közeledtével az újabb eredményekről kérdeztük Pap Norbertet, a Pécsi Tudományegyetem történetiföldrajz-professzorát arról, hol tart most a kutatás, és mi várható 2026-ban.
A legtöbben talán azt gondolják, a mohácsi csata kutatásának ügye már lezártnak tekinthető, mégis folyamatosan kiújuló viták jellemzik. Az ötszázadik évforduló ismét rávilágítja a figyelmet az ütközetre és az ahhoz kapcsolódó kutatásra.
De vajon miért lett ismét ennyire izgalmas ez a téma, illetve miért nincs egységes szemlélet a csatáról?
Pap Norberttől tudjuk, hogy a vita nem most robbant ki, hanem még 2015 körül, amikor két orvos cikke megkérdőjelezte II. Lajos földi maradványainak azonosítását. Azt állították, hogy a király holttestének megtalálásáról szóló egykori beszámoló nem felel meg egy hathetes holttest állapotának, jellemzőinek, ezért felmerül a kérdés:
az uralkodó biztosan 1526. augusztus 29-én halt-e meg,
és valóban az ő testét temették-e el november elején Székesfehérváron.
Azóta újabb kérdések is előkerültek, például hogy valóban a Csele-patakban halt-e meg a király, vagy inkább a Dunába fulladhatott.
A témával más kutatócsoportok is foglalkoznak, de a Fodor Pál történész-turkológus és Pap Norbert földrajzprofesszor vezette kutatás 2018-ban indult, azt akkoriban a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozta. Három évig dolgoztak 120 millió forintos támogatásból, majd egy 15 kötetből álló sorozatot adtak ki nyolcvan fő együttműködésével. Nemcsak a csatát, hanem a Jagelló- és a Szapolyai-korszakot is újraértelmezték – hogy tisztában lássák a szereplők felelősségét és a vereség hátterét.
Sátorhely kontra Majs, avagy hol volt egyáltalán az ütközet?
A laikus olvasó azt tanulta az iskolában, hogy a csata a mohácsi síkon zajlott, azonban egyáltalán nem egyértelmű, hogy annak pontosan melyik részén.
Igazából a csatatér helyéről száz éve folyik a szakmai vita, és az évtizedek során több mint tizenöt különböző lehetséges helyszínjelölés született. A XIX. században még Sátorhely mellett keresték a csatát, a Törökdomb környezetében, amelyet a hagyomány a szultáni sátorhoz és a muszlim halottak sírjaihoz kötött. A XX. században, a 400 éves megemlékezés után azonban egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy valójában Majs térségében zajlott le az ütközet, és a majsi csatatér-kép a közelmúltig szinte egyeduralkodóvá vált
? közölte a földrajztudós, és hozzátette, hogy kutatócsoportjuk változtatott ezen az elképzelésen. A szigetvári Szulejmán-kutatásaik után, 2016-tól kezdték el a Mohácsi-síkság XVI–XVII. századi tájrekonstrukcióját, azon belül a XVI. századi környezet modellezését. Ennek eredményeként egy 1700 körül készült térkép segítségével sikerült azonosítaniuk a szemtanú Brodarics István beszámolójában szereplő Földvár falut: Sátorhely határában, attól délre terül el. Brodarics szerint a csata idején ott álltak a török ágyúk.
A csata első tömegsírjai is itt kerültek elő az 1960-as években. A Törökdombhoz kötődő oszmán-török emlékmű maradványai és számos fegyverlelet szintén Sátorhelynél található, vagyis a források, a korabeli utak, a vízrendszer képe és a régészeti adatok, például a tömegsírok helye is itt van, együttesen erre a falura mutatnak a jelek ? részletezte kutatásuk eredményét Pap Norbert.
„Mohács-vakság” és a 40 méteres „dombok”
A Bertók Gábor vezette kutatócsoport azonban ragaszkodik a majsi helyszínhez. Pap Norbert szerint ez két fő érvre vezethető vissza. Az egyik az, hogy a Majs és Nagynyárád között található, helyenként 40 méterre magasodó tereplépcső közelében képzelik el a csatát.
Az egyik forrás »dombot« említ – és azzal érvelnek, hogy csak itt van olyasmi, ami dombnak tekinthető. A gond az, hogy ebben nem szabad mai fejjel gondolkodni. A síksági ember szemében – Brodarics István a szemtanú, aki leírja ezt, ilyen volt – más a domb és a hegy, mint amit a tankönyvek ma dombnak írnak. Egyébként pedig Brodarics elég pontosan megadja, hogy hol volt a csata, mégpedig távolságadatokkal, amelyek objektívnak tekinthetők: ezek pedig nem Majsra mutatnak. A síkon egyébként elég sok »domb« és »hegy« van, amit a helyi hagyomány megőrzött, nem csak a tereplépcső jöhet szóba
? magyarázta a földrajzprofesszor. „A másik érv pedig az, hogy manapság itt figyelhető meg a hadirégészeti leletek legnagyobb sűrűsége. Mert ugye a nagy csatához nagy leletsűrűség tartozik, mondják ők. Csakhogy a térségben másfél évszázad alatt kilenc csata és számos hadjárat idején zajlott táborozás, ezért a leletek keveredtek. Azaz nem lehet automatikusan 1526-hoz kötni minden puskagolyót vagy törött fegyverleletet” ? tette hozzá.
Pap Norbert „Mohács-vakságról” beszélt, majd ki is fejtette, mit értett ezalatt.
A régészek egy része annyira meg akarja találni az 1526-os csata nyomait, hogy közben elvakítja őket ez a vágy: minden lelet mögött Mohácsot látják.
Ugyanakkor úgy véli, a XX. század politikai nyomása sem segített: a csatatérkutatás helyei hosszú ideig a hidegháborús határsávba estek, továbbá a történeti értelmezéseket sokszor ideológiai szempontok is befolyásolták – főként a sztálinista és a kádári időszakban.
Pedig nemcsak a régészet fontos, hanem az írott források is, a táj jellege, a katonai megfontolások és a hadvezetési logika keretei között kell végiggondolnunk a hely, köztük a régészeti lelőhelyek kérdését is. Egységes, átfogó szemléletű Mohács-képre van szükség, ez viszont hiányzik a majsi koncepció mögül.
Tömegsírok, német zsoldosok, új nemzetközi cikkek
A legélesebb szakmai konfliktus jelenleg a sátorhelyi tömegsírok körül zajlik, ugyanis a Janus Pannonius Múzeum munkatársai által vezetett csoport szerint ezekben a sírokban nem a csatában elesett katonák, hanem a két nappal később kivégzett hadifoglyok nyugszanak. Ezt az állítást Pap Norbert úgy értékelte, hogy a másik kutatócsoport csak a majsi elméletük alapján aligha juthatott más következtetésre, mert másképpen hogyan kerülnének a csata halottai kilométerekre Majstól.
Ezzel szemben a világ egyik vezető régészeti szakfolyóiratában, az International Journal of Historical Archaeologyban a napokban megjelent tanulmányuk amellett érvel, hogy a sírok a csata legöldöklőbb helyeihez, a Mohács és Buda felé vezető hadiút és egy kelet–nyugati irányú egykori folyóvölgy vonalához kapcsolhatók. A bizonyítékok elég egyértelműek: a halottak sérülései nem egységes kivégzési mintát mutatnak. A mellékletek – az 1960-ban előkerült ezüstpénzek és a friss lövedékanyag-vizsgálatok – arra utalnak, hogy sok német gyalogos zsoldost temettek ide, akik a magyar ágyúkat védték. Egy korabeli leírásban ezt olvashatjuk.
Ezzel pedig a vita a nemzetközi színtérre is kikerült. Az elmúlt év őszén jelent meg a The Battle of Mohács, 1526 című, több mint ötszáz oldalas kötet a Brill Kiadó History of Warfare-sorozatában, amely a hadseregektől a temetéseken át az emlékezetpolitikáig mindent áttekint. Ez a kötet már a nemzetközi olvasóközönségnek is bemutatja, hogy Mohács nem pusztán magyar trauma, hanem egy egész Európát érintő történelmi fordulópont. A könyv azóta magyarul is elérhető, és olyan átfogó csataképet ad, amelyet Pap Norbert szerint a többi kutatócsoporttól hiába vár a nagyközönség.
Mi várható az ötszázadik évfordulón?
2026-ban ismét kerek évfordulóhoz érünk, ez pedig azt eredményezi, hogy a Pap Norberték által kiadott tizenöt Mohács-kötet mellé több mint tíz új történeti, néprajzi és más tudományos munka társul, köztük egy látványos, térképekkel gazdagon illusztrált Mohács-atlasz.
Több új szakcikkünk is megjelenik vezető nemzetközi folyóiratokban, és egy nagyszabású konferenciát szervezünk, amely a Kárpát-medence tájának 500 éves átalakulását járja körül, egyebek mellett török kutatók részvételével
? sorolta a kutató a terveket, ezek a kötetek és cikkek azonban szakmai közönségnek szólnak, ezért a laikusokat és a fiatalabb generációt sem szeretnék kihagyni a megemlékezésből. Pap Norbert fontosnak tartja, hogy 
a csata ne csak egy dátum legyen a tankönyvben.
Országos középiskolai történelemversenyen dolgozzák fel a témát, több mint hatvan iskola részvételével, készülnek rövid ismeretterjesztő filmek, és egy nemzetközi közönségnek szóló filmes produkció is előkészületben van.
Ebből kiderült, hogy a mohácsi csata 500 év után sem lezárt ügy, sőt a földrajztudós szerint épp ellenkezőleg: a friss kutatásoknak köszönhetően most válik igazán izgalmassá. A mohácsi csata eredményeit külön kötetben vetik össze olyan nagy európai összecsapásokkal, mint Rigómező, Konstantinápoly elfoglalása, Bécs és Málta ostroma vagy Lepanto, hogy Európa is jobban értse, mit jelentett 1526 Magyarországnak – és saját magának is.
Dózsa Gergő György