Főoldal pop-rock Isten veled, Illés! – sikerkoncert Csíkszeredában

Isten veled, Illés! – sikerkoncert Csíkszeredában

E-mail Nyomtatás PDF
Fotó: Kovács László 2005.

 

 Fotó: Kovács László 2005. augusztus 6. Keresem a szót, keresem a hangot, hogy az Illés együttes csíkszeredai koncertjérõl írni tudjak, hiszen magam sem tudom: Miért hagytuk, hogy így legyen? Nem rajtunk múlott, és nem is az Illés együttesen, hogy eddig sosem zenélt Erdélyben. Negyven évet vártunk erre a találkozásra, idõs és fiatal, generációk, akik a zenekar fennállása alatt sok mindent átéltek, megszülettek, megöregedtek, felcseperedtek, kamaszodtak, lázadtad, szerettek, csalódtak, sírtak, fájtak, nevettek. Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk – énekelték százezren Csíkszereda fõterén, ahol elõször és utoljára lépett az erdélyi közönség elé a legenda, az Illés együttes. Zuhogó esõben mondtuk, hogy „nem volt soha ilyen jó dolgunk”, és õszintén hangzott. Néhányan évtizedek óta várunk a pillanatra, hogy szemtõl szembe lássuk azokat, akiknek dalai túléltek megannyi rendszerváltást, sõt, õk maguk formáltak nemzedékeket. A zene nem ismer határokat, közhely, ám igaz. Megérint egy nemzetet a maga szépségével, összetartó erejével, amire nem képesek azok, akiknek ez a dolguk. Egy nemzet és több nemzedék dala lett: „Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra…” Sokan tudjuk, volt olyan, amikor még kis srácokként nekünk nem volt szabad õszintén hazudni, könnyezve nevetni és mit tehettünk mást, néha furcsa hangulatban az utcát jártuk egymagunkban. Alkalomadtán, titokban, füstös házibulikban kiénekeltük, ami nyomta a lelkünket: „Érzem, azt, hogy nincs ez rendben így…” A névadó Illés Lajos, Bródy János és a három Szörényi: Levente, Szabolcs és Örs elhozta nekünk azokat a dalokat, amelyek a lélekszorító idõkben is erõt adtak az erdélyi fiataloknak kitombolni magukból egy rendszer fojtogató igazságtalanságát. És bizony volt olyan, hogy ránk szólt a házmester, néha meg is fenyített, de a dalt nem tudták kiölni belõlünk. Hiszen évtizedek múltán, 2005 augusztusában Csíkszereda fõterén több ezren ott álltunk, áztunk, fáztunk, de mit számít az, ha együtt lehettünk az Illéssel. Ugyan eljárt az idõ fölöttünk is, fölöttük is, és egész más most ez a világ, de a dal, a szó, az érzés megmaradt örökre. Tudjuk, Little Richard, Illés, sohasem lehetett valamikor rock and roll nélkületek, és ma sincs. Igazi csoda, amikor énekeltek, „hogyha hallom én, minden az enyém, sikítani akarok”… És tízezrek sikítottak Csíkszeredában. Talán Pásztory Zoli is hallotta, hogy kívánsága teljesült, az Illés ugyan nélküle, de eljött Erdélybe, eljött közénk, és tanítványa is felnõtt a feladathoz, amit rá szabtak a doboknál. Pörgött a dob, szólt a gitár, a harmonika, a billentyûket leütötte Illés Lajos, elhangzott a dalban, hogy „Értsd meg nekem is fáj, de el kell, hogy mennem”. És hiába szólt tízezrek ajkáról, hogy: Ne menj el!, az Illés együttes szép búcsút vett az erdélyi közönségtõl. Zenélt elõször és utoljára, nekünk, nálunk. Együtt énekelhettük velük: By, by London, good by. De a magunk egyszerû módján köszönjük meg: Isten veled, Illés. Csak a magam nevében beszélhetek, amikor a holnapokra gondolok, és az jut eszembe: „A hosszú úton velem leszel, mindig, szerelmesen”. Nagy Zsuzsanna
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 07. vasárnap  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 102 vendég böngészi