Főoldal Kárpát-medence Mûvészetes mARTos

Mûvészetes mARTos

E-mail Nyomtatás PDF
Kisebb támogatásból is színvonalas lesz a program Martos.
Kisebb támogatásból is színvonalas lesz a program Martos. Tavaly Mûvészetek Szigeteként indult, az idei évtõl kezdve azonban Mûvészetes mARTos cím alatt fut majd a Katona István által egy évvel ezelõtt megálmodott, és rendszeresen augusztus végére tervezett kulturális, közmûvelõdési rendezvény a Feszty Árpád Mûvelõdési Parkban. 2004 augusztusában Katona István azt nyilatkozta lapunknak, hogy a néphagyományokra támaszkodó rendezvények után elérkezettnek látta az idõt a továbblépésre. „Egy-egy mûfajon belül – legyen az tánc, komolyzene, dzsessz, blues, próza, balett, operett, dráma, szobrászat stb. – hozzuk ide azokat az elõadókat, akik meghatározó szerepet játszanak azon a területen. Mégpedig tekintet nélkül a határokra” – mondta akkor. Az idei mûsor azonban nem tükrözi ezeket az elképzeléseket. Az ok igen prózai: a kért többszázezres támogatás helyett a kulturális minisztérium mindössze 50 ezer koronát hagyott jóvá a rendezvényre. Ebbõl pedig nem lehet nagynevû külföldi együtteseket meghívni, jó, ha a plakátok nyomására elég lesz a pénz. „Sírni tudnék, ha arra gondolok, hogy a most 80 éves Mikisz Theodorakisz pusztán az útiköltség fejében eljött volna Martosra, vagy mondjuk, a néprajzosok által hun származéknak tartott rétoromán kultúrát bemutató tiroli együttes fellépését kellett visszamondanom azért, mert nem jött össze a szükséges pénz. Ugyanakkor a tavaly Tornalján, az idén Pozsonyban megrendezett Nemzetiségi Fesztivál 3,5 millió korona támogatást kapott” – panaszolta Katona István. Pedig a Feszty Parkban minden adott egy nemzetközi mûvészeti fesztivál megrendezéséhez: a korszerû színpad, fény- és hangtechnika, 2400 férõhelyes nézõtér. „Szerintem nagyon fontos, hogy egy-egy eseménynek, ünnepségnek megfelelõ háza legyen, mindazzal az infrastruktúrával, ami vele jár – mondta. – Hiszem, hogy Martoson meg lehet csinálni a Mûvészeti mARTost, a Duna menti népek kultúráját bemutató rendezvényt.” Az idei, augusztus 26–27-én megtartandó Mûvészetes mARTos programja tehát objektív okok miatt kissé eltér az eredeti koncepciótól, ám így is érdekesnek ígérkezik. Pénteken 16 órakor Kurucz Ottó fényképkiállítása nyílik a park Árgyélus-házában. Délután öt órától Itthon otthon vagy? címmel nyilvános kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklõdõket. A vitapartnerek: Várady Lajos, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) fõosztályvezetõje, Szabó Tibor, a HTMH volt elnöke, Duray Miklós, az MKP alelnöke, Usztics Mátyás, a Nemzeti Kamara Színház igazgatója, Basternák László, Ógyalla polgármestere, Kondor Katalin, a Kossuth rádió volt elnöke, Molnár Norbert, az Új Szó, Lovász Attila, a Vasárnap, Papp Sándor, a Pátria rádió, valamint Morovie Lajos, a Dunatáj regionális lap fõszerkesztõje. Zsapka Attila Vesszõfutás címû elõadóestje 20 órakor kezdõdik. Szombaton 14 órától agyagozásra és korongozásra hívják nem csak a gyerekeket; lesz közös gulyásparti, és az új kenyér ünnepe alkalmából hagyományos kenyérsütés az Árpád-kori kemencében. 21 órától a komáromi Munka utcai alapiskola Álmodozók színjátszó csoportjának elõadásában az István, a király címû rockoperát láthatja a közönség. V. KRASZNICA MELITTA
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 25. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 220 vendég böngészi