FotoMedia

Hatvanöt éve, 1940. szeptember 4-én továbbítottak elõször elektronikus eszközökkel színes televíziós képet az amerikai Columbia Broadcasting System (CBS) társaság stúdiójában. A 343 képsorral mûködõ eljárást Peter Charles Goldmark magyar származású amerikai mérnök vezetésével fejlesztették ki. Goldmark a magyar zeneszerzõ rokona, 1936-tól a CBS laboratórium-vezetõje, 1954-72 közt az egész CBS, majd saját cégének igazgatója volt. Az elsõ elektromechanikai televíziós rendszert Paul Nipkow német mérnök szabadalmaztatta 1885-ben: forgó tárcsáját csigavonalban, egyenlõ távolságra elhelyezett lyukakkal látta el, amelyek a kép minden pontja elõtt elhaladva letapogatták azt. A fénynyalábok a megvilágítás erõsségétõl függõen jobban vagy kevésbé világították meg a tárcsa mögötti szeléncellát – ennek vezetõképessége a megvilágítástól függ, így a rákapcsolt lámpa a képpontok fényét követi. A vevõállomáson a fény egy másik Nipkow-tárcsán megy át, s egy ernyõre vetõdik. A kép átvitele nem sikerült, mert a két tárcsa nem mozgott szinkronban. Ikonoszkóp A színes televízió elsõ úttörõje, Otto von Bronk német fizikus 1902-ban kapott szabadalmat, de hasznosítani nem tudta azt. Vlagyimir Kozma Zvorikin orosz fizikus 1925-ben katódsugárcsõvel mûködõ, mozgó alkatrész nélküli színes tévé-rendszert tervezett, a továbbítandó képet a piros, kék és zöld elemi szûrõkbõl álló Caget-szûrõvel képezte. Rendszerére amerikai szabadalmat kapott, felvevõ készülékét ikonoszkópnak nevezte. Ez egy katódsugárcsõ volt, melynek 10 négyzetcentiméteres ernyõjét emissziós fotocellák sora alkotta. J. L. Baird angol mérnök 1928-ban kezdte kísérleteit, alapszín-szûrõkkel ellátott Nipkow-tárcsát alkalmazva, s a szelén helyett használt fotocellával megoldotta a tárcsák összehangolását. Mihály Dénes magyar kutató 1929-ben Berlinben mutatta be Telehor nevû tévé-vevõkészülékét, ez az által módosított Nipkow-tárcsával és fényreléként alkalmazott ködfénylámpával mûködött. Rezgõ tükrös képbontó és -összerakó készüléke alkalmas volt filmek lejátszására, s 30 soron másodpercenként 12,5 képet továbbított. 1931-ben Manfred von Ardenne szabadalmazott találmányával, a piros, majd kék, végül zöld fénnyel végzett soronkénti bontással képet tudott továbbítani. 1936-ban Babics Viktor színes televíziós rendszere is mellõzte a mechanikus, forgó szûrõket. Nemes Tihamér 1938-ban a három alapszínt szinkronikusan váltakozva szûrte, elektromos Kerr-cellával. A CBS 1941 júniusában kezdte meg Goldmark módszerével a naponkénti kísérleti adást, de csak 1950. január 12-én lépett a nyilvánosság elé a színes televízió-adással. A képet három alapszín, a zöld, kék és vörös összevetésébõl állítják elõ, amely így szabad szemmel nem látható zöld, kék és vörös felületelemek sokaságából áll. Az egymást követõ, szekvenciális képátvitel így folyt: egy fekete-fehér kamera elõtt vörös, kék, zöld szûrõkkel ellátott tárcsa forgott, ezek a képet három, egymást követõ, egyszínû részképre bontották. Ilyen tárcsa volt a vevõkészülék elõtt is. A másodpercenkénti 20-as fordulatszám elég nagy volt ahhoz, hogy a részképek egybeolvadjanak a nézõ szemében. A mûszaki fejlõdés során szerencsére jobb megoldást találtak – a képernyõ elõtt forgó színszûrõ ma elég furcsa lenne. NTSC, PAL, SECAM Az RCA amerikai rádiós cég 1949-ben fejlesztette ki az árnyék- vagy lyukmaszkos csöveket, melyek lehetõvé tették az elektronikus képek színes továbbítását. A három alapszínt egyidejûleg vetítik a képernyõre, itt azok additív keverés révén színes képet adnak. A színenként egy-egy elektronsugarat úgy vezetik egyidejûleg a maszkon keresztül, hogy minden képsugár csak a hozzárendelt színpontokra essék. E rendszer hibája, hogy fekete-fehér készülékek nem tudják venni a színes mûsort. Az amerikai rádióhatóság 1953-ban engedélyezte az NTSC szabvány szerinti színes tévét, ezt 1954-ben vezették be és a színes vevõkészülékek csak a 60-as években kezdtek elterjedni. Az NTSC mellett a leggyakoribb rendszerek a német PAL és a francia SECAM, ezek a színek kódolásában térnek el egymástól, a PAL-t az NTSC továbbfejlesztésének tekintik. A SECAM-ot Henri de France dolgozta ki 1957-ben, ez illeszkedett a fekete-fehér rendszerekhez, s kiküszöbölte az amerikai rendszer színhibáit a kép visszaadásánál. France abból indult ki, hogy az emberi szem színfelbontó képessége rosszabb, mint világosság-érzékelése, ezért a színjelek átvitelére szolgáló sorokat csökkenteni lehet. A vöröst, zöldet és kéket e rendszer külön-külön veszi fel, s nem egymás mellett közvetítik õket. Ma Amerikában 525, Európában 625 soros képeket vetítenek, minden képhez kétszer fut végig a képernyõn az elektronsugár, s felváltva rajzolja fel a páros és a páratlan sorokat. Magyarországon a budapesti Szabadság-téri stúdióban 1969. március 21-én avatták fel az elsõ magyar színes televízió-adóberendezést, s ezzel kezdõdött meg a kísérleti adás. Hazánkban 1972 óta sugároznak rendszeresen színes adást.