Főoldal Kárpát-medence Kié „Imrich” Thököly?

Kié „Imrich” Thököly?

E-mail Nyomtatás PDF
Két ünnepség Késmárkon a fejedelem halálának háromszázadik évfordulóján Késmárkon ma már alig élnek magyarok.

 Két ünnepség Késmárkon a fejedelem halálának háromszázadik évfordulóján Késmárkon ma már alig élnek magyarok. A helyi Magyar Koalíció Pártjának csupán tizenegy tagja van, ennek ellenére megemlékezés szervezésébe kezdtek az évforduló alkalmából: szeptember 13-án 40-50 magyarországi vendéget várnak Késmárkra – egyebek mellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumából. A hír nem számítana különlegesnek, ha nem jutott volna tudomásunkra, hogy a város vezetése a helyi múzeummal, a megyei önkormányzattal, valamint az evangélikus egyházzal karöltve szeptember 9–11. között emléknapokat szervez ugyanezen alkalomból. Igor Šajtlava, Késmárk polgármestere szerint a város vezetése toleranciára törekszik, és „semmi bajuk a magyarokkal”, erre a rendezvényre mégsem hívtak magyarországi vendégeket. Az említett meghívón a szlovák szöveg mellett csupán meglehetõsen hibás angolsággal szerepelnek az információk. „Felkértük fõvédnöknek a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, illetve Csáky Pál kormány-alelnököt, ám nagy sajnálatunkra nem érkezett tõlük pozitív válasz. A mi rendezvényünk után három nappal tervezett másik megemlékezést a helyi MKP akciójának tartjuk. Megkértek, hogy szóljak néhány szót Thökölyrõl, amit polgármesterként szívesen meg is teszek, ám a két ünnepség között semmilyen kapcsolat nincs” – tudtuk meg Igor Šajtlavától. Jordán József, a helyi MKP elnöke kissé másképpen látja a helyzetet. Szerinte a város vezetése sorozatosan „elfelejti” értesíteni õt a készülõ rendezvényekrõl, beleértve a magyar vonatkozású akciókat is, ez esetben pedig nem óhajtottak közösködni a magyarországiakkal „Imrich” Thököly érdemein. Jordán szerint az évforduló alkalmából rendezett konferencián egy olyan történész is elõadást tart, aki jellemtelen, agresszív embernek tartja Thökölyt, és aki szerint Késmárk a 17. században szín német település volt, ahol nem is éltek magyarok. „Akkor tudtam meg, hogy a város szervez valamit, amikor a helyi evangélikus papot fel szerettem volna kérni egy szeptember 13-án tartandó ünnepi szertartásra. Csodálkozva mondta, hogy Thököly emlékére szeptember 11-én, vasárnap lesz istentisztelet” – számolt be a részletekrõl Jordán József. Hozzátette: most már a magyarországi fél sem akar közös megemlékezést a helyiekkel, olyannyira nem, hogy saját papot visznek a szeptember 13-i rendezvényre. JUHÁSZ KATALIN
Módosítás dátuma: 2005. szeptember 03. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 292 vendég böngészi