Főoldal színház Vidéki színházigazgatók találkoztak a Jászaiban

Vidéki színházigazgatók találkoztak a Jászaiban

E-mail Nyomtatás PDF
A Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületében érdekelt szakemberek a hét elejétõl többnapos szakmai programsorozaton vettek részt Tatabányán, Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színház igazgatója meghívásának eleget téve.
A Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületében érdekelt szakemberek a hét elejétõl többnapos szakmai programsorozaton vettek részt Tatabányán, Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színház igazgatója meghívásának eleget téve.
Tatabánya A házigazda elmondta, hogy elsõsorban a színházak 2006. évi költségvetésének alakulásáról tárgyaltak. A lehetséges változtatások kapcsán szó volt a színházakat is érintõ egyszerûsített közteher-hozzájárulás (EKHO) várható költségvetési következményeirõl, amely a szellemi alkotómunkát végzõk, így a mûvész státusúak adózását is megkönnyítheti. Ugyancsak a gazdálkodást érinti a január 1-jétõl hatályba lépõ – az Európai Unió szabályaival összhangban álló – új rendelkezés, miszerint a színházak két év után újra viszszaigényelhetik kiadásaik áfáját. Ezt az összeget például újabb produkcióra vagy továbbjátszásra fordíthatják.
A színházigazgatók megvitatták a többi között a 2005-ös évi mûvészeti díjak jelöléseit, valamint a minden évadban Budapesten rendezett Vidéki Színházak Találkozója szervezését és mûsorát. Az utóbbi programnak a Nemzeti Színház, a Thália Színház és a Merlin Színház ad otthont, ezért a mostani találkozón részt vettek a budapesti direktorok közül ketten, Jordán Tamás és Megyeri László. Az igazgatók az NKA Színházi Kollégiumának pályázati gyakorlatáról közös módosítási javaslatot dolgoztak ki.
Harsányi Sulyom László kollégái kérésére ismertette a Jászai Mari Színház rekonstrukciós terveit, majd Szurdi Miklós, a székesfehérvári Vörösmarty Színház direktora meghívta a jelenlévõket a felújított székesfehérvári színház ünnepélyes megnyitójára.
A vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak a Vidám kísértet címû elõadásról, amelyet a találkozó elsõ napján tekintettek meg. Kiemelkedõen hasznosnak és eredményesnek ítélték a mostani találkozót, amelyen csaknem kivétel nélkül részt vettek a vidéki színházak igazgatói.
Tarda Orsolya
Módosítás dátuma: 2005. október 28. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 193 vendég böngészi