Főoldal könyv Pomogáts Béla mérlegén az erdélyi irodalom

Pomogáts Béla mérlegén az erdélyi irodalom

E-mail Nyomtatás PDF
Egy magyar irodalom van, és annak léteznek régiói, eltérõ lelki tartományai &
Egy magyar irodalom van, és annak léteznek régiói, eltérõ lelki tartományai – mondta a Magyar irodalom Erdélyben 1918-44 címû kötetének bemutatóján a 75 éves Pomogáts Béla. És ennek a magyar irodalomnak – tehetjük hozzá – jelentõs részét képezik az õ publikációi, antológiái.
Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A piarista gimnáziumban érett- ségizett, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát. Részt vett az 1956-os forradalomban, ezért internálótábor- ba került. 1965 után az MTA Irodalomtudo- mányi Intézetének munkatársa, késõbb osztályvezetõje. A Literatúra fõszerkesztõje, az Ilyés Alapítvány kurátora. 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke. Munkásságáért többek között József Attila-díjat, 56-os emlékérmet, Kisebbségekért díjat, és Nagy Imre emlékplakettet, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, valamint Széchenyi-díjat kapott.
Bevallása szerint Kuncz Aladárról írott szakdolgozata és elsõ könyve révén kötelezõdött el az erdélyi irodalom mellett. Azóta körülbelül 25 könyvet írt, és ugyanennyi szöveggyûjteményt szerkesztett róla. Volt olyan év, hogy 138 napot töltött Magyarországon kívül, az elszakított területeken. Jó kapcsolatban volt Kós Károllyal, Sütõ Andrással és az erdélyi magyar irodalom más nagyjaival.
Módosítás dátuma: 2009. november 14. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 218 vendég böngészi