"Egy kézben Koránnal, másban pohárral, / hol hívõvel tartok, hol a pogánnyal.” (Omar Khajjám) Az Arttéka egyesület fönntartotta Istállógalériába szintén kacskaringós, meglepetéseket és improvizációt sem nélkülözõ úton jutottak el az idei évfolyam résztvevõi. Egy éve a belgiumi Eric Brogniet kérte föl Németh Péter Mikolát, a találkozó rendezõjét és alkotótársait, hogy a XVII. Ekszpanzió témája az Iszlám legyen. Németh Péter Mikola a kékkõi Báb- és Játék Múzeumot kereste meg, hogy a Balassák ódon várának falai között a kortársmûvészet eszközeivel vonhassanak párhuzamot a kereszténység és az iszlám között, s fogalmazhassák meg a különbözõ misztikus tanításokból, életfilozófiákból következõ tanulságokat. A megállapodást a június végére tervezett eseménysorozat elõtt két nappal mondta fel a múzeum igazgatónõje, Helena Ferencová. Az igazgatónõ arra hivatkozott a döntés okaira vonatkozó kérdésekre válaszolva, hogy az Ekszpanzió rendezõi az utolsó pillanatig nem kötöttek szerzõdést a szállást, étkezést, szállítást biztosító felekkel, minden megegyezés csak szóban történt, s nem volt tisztázott az sem, hogy kiknek mely mûvei kerülnek a múzeum falai közé, illetve hogy milyen akciókra kerül sor. Németh Péter Mikola elmondta, nagyon megnehezítette a szervezõk helyzetét Helena Ferencová döntése, de végül is sikerült Terénybe áttenni a találkozót. A mûsor tizenkét stációt ígért, s bár az egyes stációk idõnként amorfak és egymásba átfolyók voltak, sikerült megvalósítani az eredeti célkitûzést: „együtt lenni, együtt gondolkodni”. A költõ és fõrendezõ jó szívvel vállalható témának tartja az Iszlámot, még akkor is, ha a jelenlegi világpolitikai helyzet új összefüggésekbe ágyazta a témát. A rendezvény alaphangját Herendi Péter Maszkok címû fotósorozata adta meg. A nagyméretû fekete-fehér képeken a fotómûvész a saját arcáról készült maszkot torzította szinte embertelenné. „Az antropológiai állandók destruálása ez a sorozat, ilyen torzak vagyunk” – jegyezte meg Bohár András filozófus. A Juhakolban Haász Ágnes elektrográfiái keverték össze érzékenyen és tudatosan a profánt a szenttel. A fehér fóliára nyomtatott emberalakok a fények játékos villódzásának engedelmeskedve hol eltûnnek, hol pedig felderengenek. Átlépni a normák, a megszokott formák határait – sugallta az Ekszpanzió mindegyik eseménye. Nikolay Ivanov, a fenomenális szófiai multiinstrumentalista számára valóban nem léteznek határok, hiszen bolgár, arab, török, indiai zenét, a dzsessz és a kortárs komolyzene stílusait minden kompozíciójában és improvizációjában hallatlan könnyedséggel és ihletettséggel ötvözte. Szufi mesék címû, Major Balázzsal, a kitûnõ ütõssel elõadott zenei performanszának Allah kilencvenkilenc neve volt a kiinduló pontja. Petõcz András a „Sivatagi nõ” titokzatos alakját és a „Mészárszék program” elgépiesült résztvevõit idézte meg, Horváth Ödön panteista versekbe öntötte harmóniára áhítozását, Pécsi Sándor pedig etno-verseiben a hagyomány és a társadalmi rend összecsapását, illetve a devianciát mint különleges képességeket mutatta meg. Dénes Imre gesztusperformansza Szindbád hét hajóútját sûríti bele a papírhajó-hajtogatás minimalista kalandjába. Ladik Katalin Angyal címû multimediális performansza is a létezés különbözõ módozatait járta körül: a kozmikus közegtõl a testbe érkezés pillanatán át egészen a lelki térbe való visszatalálásig követhettük nyomon az „igaz alak” megkeresésének stációit. Omar Khajjám szufi költeményei pedig rámutattak: az evilági örömök és az Isten felé tartó aszkézis nem zárják ki egymást. A fesztivál résztvevõi Kékkõre is ellátogattak. A Balassi-emléktábla megkoszorúzása után Kovács István természet-performer változott át valami különös állattá, aki madárszerû mozdulatokkal járta be a vár elõtti sövénylabirintust. Szécsi András, Szathmári Botond és Bohár András már újból a Juhakolban beszéltek a tabuk szükségességérõl, az én kioltásáról, a kinyilatkoztatásról, a megvilágosodáshoz vezetõ különbözõ technikákról és sok minden másról. Binder Károly zongorára írt szerzeménye Szent Ferenc személyén keresztül az Iszlámmal való találkozást – vagy éppen annak elmaradását – jelenítette meg. Binder szélsõséges hangulati elemeket variáló, zaklatott, vad, a destrukcióval kokettáló zenemûve idõnként megérkezik a pillanatnyi megnyugvás lebegõ állapotához, hogy aztán mégis tovább vergõdjön, tovább kételkedjen; a záró motívum pedig befejezetlenül marad – kérdésbe torkollik a vérmes keresés. A XVII. Ekszpanzió a Számával – vagyis a megtéréssel –, pontosabban annak lehetõségével zárult. Tûznézés közben a tibeti OM energiáival és a kereszténység kulcsszavaival, valamint Nikolay Ivanov tamburamuzsikájával megsegítve juthatott el a társaság a csöndig. FORGÁCS MIKLÓS