Poptörténeti emléktáblát avattak (MTI)

2015. november 10. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2015. november 10. - Az egykori Lágymányosi Közösségi Ház tiszteletére avatták fel a Cseh Tamás Program második poptörténeti emléktábláját.
A Cseh Tamás Program magyar könnyűzenei örökség megőrzése alprogramja az egykori Ifipark helyszínén, a Várkert Bazárban avatta első poptörténeti emlékpontját a Zene Ünnepén, amelyet november 9-én az újbudai Lágymányosi Közösségi Házra (LKH) emlékező tábla leleplezése követett - közölte a program kedden az MTI-vel.
Mint írták, akik felkeresik az emlékpontokat, a magyar poptörténet izgalmas, térbeli vetületét ismerhetik meg.
Az átadón Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának vezetője arról beszélt, hogy közelmúltunk története nem érthető meg a magyar könnyűzene-történet ismerete nélkül. Hozzátette: az elkövetkezendő hónapokban a magyar könnyűzene történetének további emblematikus helyszínein helyeznek el emléktáblákat, a fővárosiak mellett vidéki homlokzatokat is megjelölve.
Vass Norbert, az alprogram koordinátora a Lágymányosi Közösségi Ház progresszív törekvéseit méltatta. Kiemelte: az LKH-ban a megnyitástól kezdve szívesen látták a nyitott, kreatív embereket, művészeket, zenekarokat, és szívesen adtak helyet újító törekvéseknek.
A ház pincéjében talált próbatermet az ős-Barbaro, koncertezett és klubozott itt az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Budapest Ragtime Band, Török Ádám és a Mini R.C., a Bikini, valamint a Tátrai-Török Tandem. A rendszerváltás környékén a közösségi ház egyre gyakrabban adott helyet független színházi társulatok előadásainak. 1991-ben itt jött létre az első hazai kortárs művészeti befogadó színház, a MU Színház.
Antal Nikolett, az újbudai önkormányzat kulturális intézményeinek igazgatója úgy fogalmazott, hogy a XI. kerület is magáénak érzi Cseh Tamás szellemiségét, illetve fontosnak gondolja a Cseh Tamás Program kezdeményezését. Kifejezte reményét, hogy hamarosan sűrű mátrixként hálózzák be Magyarországot a poptörténeti emlékpontok.