Nyárnyitó koncerttel készül az Omega a békéscsabai fellépésre (MTI)

2016. április 11. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Békéscsaba, 2016. április 11. - Nyárnyitó koncerttel készül az április 30-i, békéscsabai fellépésére az Omega - mondta el hétfőn, a helyszínen tartott beharangozó sajtótájékoztatón Kóbor János, az együttes énekese. A koncertet a III. Békéscsabai Vitézi Játékok keretében rendezik meg.
Kóbor János elárulta: nem tervezték el előre ezt a koncertet, ugyanis jelenleg még az Oratórium-programmal lépnek fel különböző templomokban, hamarosan utaznak a koncerttel Németországba, majd Csehország és Szlovákia következik. Ám a felkérésnek nem tudtak ellenállni - jegyezte meg.
"Kicsit a fiatalságunkhoz nyúlunk vissza", a 60-as, 70-es évek slágerszámait tervezik a CsabaParkba tervezett szabadtéri koncerten előadni.
Benkő László, az együttes másik tagja felidézte, hogy számos alkalommal jártak már a békési megyeszékhelyen.
Hanó Miklós alpolgármester, a rendezvény fővédnöke kiváló helyszínnek nevezte a CsabaParkot, ahová a jövőben a Csabai Sör- és Csülökfesztivált és a Csabai Kolbászfesztivált is szeretnék "kihozni" a városi sportcsarnok melletti térről.
A hagyományőrző, történelmi III. Békéscsabai Vitézi Játékok fesztivált április 30-án és május 1-jén rendezik meg a Gabonamúzeumban és a CsabaParkban.
A kétnapos, belépődíjas rendezvényen középkori hadi bemutatók, kézműves mesterek bemutatói, bábszínház, népzenei koncert, középkori zenei bemutató és táncház, lovaglási lehetőség és gyermek játszóház várja a látogatókat.
Medgyesi Pál, a főszervező Munkácsy Mihály Múzeum igazgatóhelyettese elmondta: Békéscsaba mellett Visegrádról, Szentesről, Szegedről, Gyuláról, Hollókőről, a romániai Marcelházáról és a szlovákiai Székelyudvarhelyről is érkeznek hagyományőrző csapatok a rendezvényre.
Hozzátette: a fesztivál keretét egy részben kitalált játék adja, miszerint Mátyás király fia, Corvin János Gyulára menet megáll Békéscsabán, ahol kétnapos lovagi játékot rendez. Közölte: a történet egyik része igaz, Corvin János valóban járt a városban Gyulára menet. Medgyesi Pál elmondta: egy középkori vitézi felvonulással veszi kezdetét a programsorozat, amelyen részt vesznek az Omega együttes tagjai is.