Közösségi élményben lehetett része a szigetlakóknak egy héten át. Egy-egy baráti társaságban ugyanis nemcsak a sátor vagy a pia volt közös, hanem a barátnõ is. A melegsátorban Lady Dömper pörgött, ellenben a vizespóló verseny döntõje elmaradt. A gondola szomorkodás helyett inkább körbejárta a Szigetet. De hát már fizettem, ha mondom! Vagy negyed órája! – bizonygatta igazát egy méretes legényke a pultnál, miközben barátai a háta mögött bólogattak nagy serényen. Ha nem harmadszorra látom ezt a próbálkozást, talán én is bedõltem volna neki. – Elég, ha egyszer bejön – biccent felém a srác, majd széles mosollyal viszi asztalához a végül féláron kikönyörgött vödörnyi koktélt. A sarokban nagy az üdvrivalgás, látszik, hogy nem az elsõ körnél tartanak. És valóban: a társaság tagjai szinte egyszerre cuppannak rá a vödörbõl kilógó szívószálakra, hogy mielõbb magukba szívják a tömény nedût. Majd, mintha mi sem lenne természetesebb, a gyümölcsöket kezdik rágcsálni. Egymás szájából. Elõször egyszerû a leosztás: egy fiú a lány szájából veszi át a cseresznyét, majd váltanak. A lány másik fiú után néz, csakhogy a fiú is. A végén pedig már hárman csemegéznek egy szájból… Csókok terén a Jóban Rosszban sátorban sem rosszabb a helyzet. A „helyi anyakönyvvezetõ” elmondása szerint több ezer pár kelt egybe az egy hét leforgása alatt. A friss ”szerelmesek” a jelenlévõ tanúk elõtt az alábbi feltételekbe egyeznek bele: „Imádott társamhoz hû leszek, míg a halál el nem választ, vagy legalábbis a Sziget végéig. Rosszullétben, gyomorgörcsben, fejfájásban hányingerben kitartok mellette. Amink van, pénzünk, cigink, sörünk, sátrunk, pasink, nõnk (…) azokat összedobjuk, és ezentúl közös vagyonként rendelkezünk velük. Így éldegélünk a Szigeten, és esetleg a Szigeten kívül is, nagy-nagy boldogságban!” A romantikus vallomást azért nem mindannyian veszik komolyan. Vagy csak egyedien értelmezik a helyzetet, ugyanis a Sziget harmadik napján az egyik leányzó például már harmadik szíve választottját cipelte lelkesen az oltár elé, és mikor egy közös fotóra invitáltam õket, kissé riadtan csak ennyit jegyezett meg: csak a pasim meg ne lássa!… A pasik azért mást is láttak csókokon és nem túl monogám menyasszonyokon kívül, ugyanis idén újfent megrendezték a vizespóló versenyt. Az eredetileg 6 selejtezõbõl és egy döntõbõl álló versenysorozat azonban mégsem úgy sült el, ahogy tervezték. Az elsõ néhány napon még minden rendben folyt: az este 11-kor kezdõdõ show-ra több száz lelkes mellszakértõ gyûlt össze, hogy együtt skandálják a zenére kiválóan rímelõ: Pólót fel! Pólót fel! hangzású refrént. A felhozatallal sem volt igazán baj, csakhogy hétfõn a jelentkezõk hiányában, míg kedden a rossz idõre hivatkozva törölték a programot a szervezõk nem kis felháborodásra. Bezzeg a Magic Mirror sátorban semmi sem maradt el. Minden nap 5-tõl színes beszélgetéseket lehetett hallani a meleghelyzetrõl, míg a késõ esti órákban Lady Dömper vezényelt travishowt a meglepõen nagy létszámú publikumnak. Sokan gyûltek össze a konténerek körül is. A (még…) nem guberálásra szakosodott egyének ugyanis kézzel, ággal, esernyõvel vagy bármi mással szoktak ütemes csapkodásba kezdeni teljesen kiszámíthatatlan idõpontokban a kukákon. Jobb esetben nap közben áldoztak kedvtelésüknek, de az alkoholos állapot legtöbbször hajnalban vette rá az önkéntes zenészeket a dobolásra. De voltak olyanok is, akiket nem az alkohol, hanem a pénz mozgatott: egy furulyával és egy gitárral megerõsített trió például egy vödör mögött ücsörögve játszotta számait, némi „könyöradomány” reményében. Természetesen nem mindenki dolgozott meg a pénzért, sokan a „lécci-lécci, na” fonéma ismételgetésével próbáltak pénzt szerezni, míg a Hajógyári területét elhagyva ugyanezen technikát már a jegyek megszerzéséért alkalmazták. A vérbeli profik pedig utolsó nap után érkeztek, méghozzá hajnalban. Egy õsszigetes elmondása szerint a megnyitott hídon minden évben utánfutókkal felszerelve jönnek „bizonyos figurák”, akik aztán visznek, amit érnek. És, hogy mi marad utánuk? 3500 köbméter vegyes hulladék. Jövõre pedig ennél is több… Bencze Áron