Zalatnayt kiengedték a börtönbõl

2005. július 25. hétfő Index
Nyomtatás
Az énekesnõ az elkövetkezõ napokat kizárólag a családjával szeretné eltölteni.
Az énekesnõ az elkövetkezõ napokat kizárólag a családjával szeretné eltölteni. Zalatnay ügyvédje szerint szó sincs kivételezésrõl, az egykori Playboy-nyuszinak ez járt. Tíz hónap után, hétfõ reggel nyolckor elhagyhatta a börtönt Zalatnay Sarolta. Az énekesnõt kislánya és barátnõi várták kint. Csak a család Az énekesnõt 2004. szeptember 23-án ítélték jogerõsen három évi, börtönben letöltendõ szabadságvesztésre. Összesen 120 millió forint kárt okozó, többrendbeli, üzletszerûen, bûnszövetségben elkövetett csalás bûntettében mondta ki bûnösnek a bíróság. Tavaly októberben vonult börtönbe. Áprilisban Zalatnay Sarolta ötoldalas kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz, ezt azonban még nem bírálták el. Egyes értesülések szerint az ügyben még a Mádl-ciklusban döntenek, az énekesnõ ügyvédje a Velvet kérdésére annyit mondott, "a kérvény elbírálása a közeljövõben várható". Hegedûs szerint van remény arra, hogy a mûvésznõ megkapja a kegyelmet, még akkor is, ha a beadott kérvényeknek egy százalékát sem szokták kedvezõen elbírálni. "Jós nem vagyok, de minden állampolgárt megillet a kegyelem joga. Az összes körülményt ismerve nem kizárt, hogy kegyelemben részesítik az ügyfelemet. Nagyon sok dolog szól ellene is, meg mellette is" - nyilatkozta lapunknak az ügyvéd. Tinisztárból balszerencsés üzletasszony A pályafutását 16 évesen kezdõ Zalatnay Sarolta tulajdonképpen az elsõ tinisztár volt akkor, amikor ez a fogalom itthon még nem is létezett: a vakmerõ gimis csaj 1963-ban, a Toldy Gimnázium iskolabuliján kéredzkedett fel az ott tánczenét szolgáltató Scampolo zenekarhoz a színpadra. A közönség soraiban jelen lévõ Bergendy István látta meg a fantáziát a vadóc, rekedtes hangú gimnazistalányban. Elõször kislemezfelvétel, késõbb táncdalfesztivál-gyõzelmek következtek, és a hatvanas évek végére a fiatal énekesnõ már országosan ismertté vált. Az akkori beatzenekarok közül hamarosan a legnagyobb nevekkel lépett fel: Bergendyék után a Metróval és a Minivel is koncertezett, késõbb pedig jött az LGT. A hetvenes évek végével a "nagy generáció" visszaszorulása az õ pályafutását is megtörte. Ekkor vált üzletasszonyra: elsõ, Nem vagyok én apáca címû könyvében szerelmi életének kiteregetésével dolgozta vissza magát a köztudatba. A 90-es évek vége felé felfedezte magának a pornószakmában Cicciolinaként elhíresült Staller Ilonát, és barátságuk jegyében Cicciolina, szexciklon címmel könyvet is írt róla. Az írás mellett a magántévézéssel is próbálkozott: az M-Sat televízión futó CINN TV címû mûsora saját bevallása szerint sikeres volt, de amikor az adó megszûnt, az énekesnõ-üzletasszonynak nyakán maradt jó pár, hitelbõl elõre leforgatott adás, amit késõbb senkinek sem tudott eladni. Innen datálódnak a zavaros kölcsönügyletek és az egyre dagadó botrányok. pl Zalatnay Saroltát eddig nem sikerült elérnünk telefonon. Bízik a kegyelemben "Védencemet ma reggel kiengedték és csak szombat este kell visszamennie. Addig minden idejét szeretné a kislányával és a közeli barátaival tölteni" - nyilatkozta a Velvetnek Zalatnay Sarolta ügyvédje, Hegedûs László. Az énekesnõ jogi képviselõje kérdésünkre elmondta, a "szabadságolásban" semmilyen kivételezés nem játszott szerepet, jó magaviseletért a jogszabályoknak megfelelõen a helyi börtönparancsnok egy évben egyszer hat szabad napot engedélyezhet, és Zalatnay esetében ez történt. "A védencem kifogástalan magatartást tanúsított, ezért engedték szabadságra" - szögezte le az ügyvéd.
Módosítás dátuma: 2005. július 25. hétfő