Csak taktikai gyakorlat volt, bevetés nem

2005. augusztus 08. hétfő Új Szó
Nyomtatás
Eseménytelenség a SlovTek fesztiválon, a vártnál kevesebb technorajongó érkezett Pozsony.
Eseménytelenség a SlovTek fesztiválon, a vártnál kevesebb technorajongó érkezett Pozsony. Nyugodt körülmények között zajlott le a hét végén megrendezett SlovTeknek a Nagykürtösi járásban levõ Csalányos és Felsõzellõ között. A technopartin megjelent mintegy 500 résztvevõ szórakozását a rendõrség mindvégig szemmel tartotta. „Kisebb kihágások elõfordultak, de komolyabb bûncselekmény nem történt” – mondta érdeklõdésünkre Martin Korch, az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje. Szombaton este, amikor a hatóságok a legtöbb résztvevõ érkezését várták, már csak öt belga és francia karaván bukkant fel. „Éjszaka nyugodtan szórakoztak a fiatalok – rendkívül hangos zene, valamint fény- és lézereffektusok mellett” – tette hozzá Korch. Elmondása szerint kora este még egy taktikai gyakorlatot is végrehajtott a rendõrség a térségben. „Körbekerítettük a technósokat, egy esetleges bevetést gyakoroltunk. Szerencsére erre nem volt szükség” – zárta le Korch. A rendõrség csupán néhány fiatalt tartóztatott le kábítószerrel való visszaélés gyanújával, néhány jármûtulajdonostól pedig ittas vezetés miatt elvették jogosítványát. Vasárnapra már csak néhány tucat józanodó fiatal maradt a helyszínen, a többség Bulgária felé vette az irányt, egy újabb szigorúan titkos zenei fesztiválra. (dem)
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 08. hétfő