Volt egyszer egy zenekar...

2005. augusztus 12. péntek Új Szó
Nyomtatás
A Limp Bizkit sikere az erõteljes ütemekben, a durva gitárjátékban és a kiabáláson alapuló éneklésben rejlett ..

 A Limp Bizkit sikere az erõteljes ütemekben, a durva gitárjátékban és a kiabáláson alapuló éneklésben rejlett ...avagy leszállóágban a nu-metál. Pontosabban: a zenekar még létezik; ennek ellenére nyugodtan beszélhetünk róla múlt idõben. Limp Bizkitnek hívták. ’97-ben jelent meg az elsõ nagylemeze, idén az utolsó. Vagyis valószínûleg az utolsó. A feloszlást még nem jelentették be, de a májusban kiadott album hatalmas bukását képtelenség túlélni. Ezzel a nu-metál újabb képviselõje tûnik el a színtérrõl. A történet ’94-ben kezdõdött. A korszak menõ zenekara, a Korn a floridai Jacksonville-ben lépett fel. Az agresszív metált játszó banda basszusgitárosa, Reginald „Fieldy” Arvizu a nagy tekintélyû helyi tetováló mûvésszel, Fred Dursttel készíttetett egy tetkót. Ezzel bekövetkezett, amire Durst régóta várt. Arról álmodozott, hogy egyszer betér a szalonjába egy neves zenész, aki segítségére lesz zenei karrierjének elindításában. Miután jól elbeszélgettek, Fred Durst „Fieldy” kezébe nyomta a Limp Bizkit nevû zenekara demóját. Durst az együttest régi cimborájával, Sam Rivers baszszusgitárossal alapította, késõbb csatlakozott hozzájuk Wes Borland gitáros és az elõzõleg dzsesszt játszó John Otto dobos. A demó a legjobb helyen, a Korn producerénél kötött ki, aki elégedett volt a hallottakkal, és Durst bandája zöld utat kapott. A Kornnal keresztül-kasul turnézta Amerikát. Egy alkalommal a House Of Pain is fellépett velük. A formáció egyik lemezlovasát, DJ Lethalt lenyûgözte a Limp Bizkit zenéje, és úgy döntött: csatlakozik hozzájuk. Debütáló albumuk, a ’97-es Three Dollar Bill Y’all $ a metál és a rapelemek vegyítésére épült. A zenekar a következõ két lemezével jutott a csúcsra: a rock, a rap, valamint a break ötvözetébõl született ’99-es Significant Other és a 2000-ben kiadott, a nu-metál poposabb ágában mozgó Chocolate Starfish And The Hot Dog Flavored Water címûekkel. 2001-ben Wes Borland kénytelen volt búcsút inteni társainak – Fred összetûzésbe került vele, és kirúgta õt. Csak nehezen, a rajongók hathatós segítségével találtak rá az utódjára, Mike Smith személyében. Vele rögzítették a 2003-as Results May Vary címû albumot. Bár pályafutásuk legnagyobb rádiós slágere, a Behind Blue Eyes errõl a lemezrõl származik, a szakma bukásként könyvelte el a korongot – eladási példányszámát összehasonlították az elõzõ két lemezével, s az eredmény alapján a bukás szó többé-kevésbé helyénvaló volt. A zenészek válaszúthoz érkeztek. Tudták, a sikeres folytatáshoz ki kell találniuk valami eredetinek tûnõ dolgot. Elsõ lépésként Fred visszacsalogatta az elûzött gitárost, és eldöntötték, megpróbálják betölteni a Rage Against The Machine megszûnése után keletkezett zenei ûrt. Prágában vették fel a májusban megjelent hétszámos The Unquestionable Truth (Part 1) címû lemezüket. A producere az a Ross Robinson volt, akinek nevéhez a nu-metál elsõ generációjának számos albuma fûzõdik. A demagóg szövegek, a dühös rap és a szaggatott gitárriffek azonban egy silány Rage Against The Machine-utánzatot eredményeztek. Az Egyesült Államokban a megjelenés hetében mindössze 37 ezret adtak el belõle, és Nagy-Britanniában is csak az eladási lista 71. helyét tudta megszerezni. Az album kiadását nem övezte reklámkampány. Az együttes és menedzsmentje tudatosan nem költött pénzt az anyag népszerûsítésére, bizonyára sejtették, hogy sikertelen lesz, így anyagilag nem buktak nagyot. Ezek után a Limp Bizkitet végleg leírhatjuk. A nu-metállal azonban egyelõre ne tegyük ezt. A rap- és a metálelemek vegyítése az USA-ban már a nyolcvanas évek végén elkezdõdött, de a két stílus csak a kilencvenes évek közepén talált igazán egymásra. Mára leszállóágba került ugyan, ám egy-két jelentõs képviselõje – akik akár csodára is képesek lehetnek – még hódít. PUHA JÓZSEF
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 12. péntek