A Fővárosi Képtár gyűjteménye mutatkozik be a Bálnában (MTI)

2014. április 04. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2014. április 4. - A Fővárosi Képtár gyűjteményéből válogat az 1880-as évektől napjainkig az a kiállítás, amely A mecénás főváros - a Fővárosi Képtár címmel szombattól látható a budapesti Bálnában, az Új Budapest Galériában.
A 153 festményt és műtárgyat felvonultató átfogó kiállítás a Fővárosi Képtár "kalandos" életű történeti gyűjteményéből származó alkotásokon keresztül mutatja be, hogy miként támogatta a főváros a kezdetektől napjainkig a képzőművészetet és a műtárgyak gyűjtését - mondta el az MTI-nek Fitz Péter, a tárlat egyik kurátora, hozzátéve, hogy az anyag összeállításakor a gyűjtemény történetét követték végig.
Felidézte, hogy kezdetben a főváros életében jelentős szerepet játszó férfiak képmását gyűjtötte az akkor még Fővárosi Múzeum néven működő intézmény. Ezek közül a kiállításon látható lesz például Ráth Károlynak, Budapest első főpolgármesterének és Gerlóczy Károlynak, az első alpolgármesternek az arcképe. Emellett rendszeresen meghirdették a városkép pályázatot. A budapesti látképek közül bemutatják például Mednyánszky László Budapest-látképét, valamint a Gellérthegyről és az egykori Tabánról készült alkotásokat.
A gyűjtemény képei közül több a főváros megrendelésére született, mint például Benczúr Gyula Budavár visszavétele című monumentális festménye, amely 12 év alatt készült el. De rendeltek történeti képeket is, ilyen például Madarász Viktor Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című alkotása. A táralt több nagybányai alkotó munkáját is felvonultatja - jegyezte meg a kurátor.
Fitz Péter hangsúlyozta: Bárczy István 1906-tól polgármestere, 1918-tól főpolgármestere lett Budapestnek. Progresszív lévén ő kezdte el gyűjteni az akkori kortárs művészek munkáit. Megalapította a Ferenc József koronázási jubileumi díjat, amellyel 35 év alatti művészeket támogattak: egyik évben festő, a rákövetkező évben szobrász érdemelhette ki az elismerést.
Az 1960-as években elkezdődött új gyűjtések során az eredeti kollekció rekonstrukcióját próbálták összeállítani. A Kiscellen lévő múzeum kiesett az akkori kultúrpolitika látószögéből, így egy sor olyan tárgyat lehetett vásárolni, amelyeket másutt kiállítani sem volt illendő - fogalmazott a kurátor.
A képtár képzőművészeti gyűjteményéből a tárlaton Barcsay Jenő és Gyarmathy Tihamér alkotásai mellett Jakovits József szobrai is szerepelnek. A mai alkotók közül Keserü Ilona, Maurer Dóra, Nádler István és Hencze Tamás munkái lesznek láthatók.
Kiállítják a fiatalabb generáció művészeitől tavaly előtt vásárolt képeket is. Közülük Csurka Eszter, Baranyai Levente és Csiszér Zsuzsa munkáival találkozhatnak a látogatók augusztus 31-ig az Új Budapest Galériában - mondta a kurátor.