Kunkovács László fotóművész népi foglalkozásokat bemutató tárlata nyílik (MTI)

2013. január 31. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

2013. január 31. - Budapest - Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja pásztoréletet, halászatot bemutató 62 képéből látható kiállítás péntektől a Forrás Galériában.
Hegedűs Lilla művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta az MTI-nek, hogy két tematika köré csoportosította a fotókat: a pásztorok életét bemutató felvételek, pásztoremberek portréi alkotják az első részt, a másodikat a halászat, különböző halfogási technikák, hálók, eszközök képei adják. Kunkovács László minden fotója néprajzi és tudományos értékű, de ezúttal a kurátor a művészi szempontot vette figyelembe a képeknél.
A galéria idei első tárlatán az egykori magyar pásztori kultúra sokszínűsége, a halászemberek csendes világa mutatkozik meg a fotóművész képein. Fényképezőgépével tematikusan megörökítette a vidéki Magyarország egyszerű embereit, pásztorokat, halászokat, gazdálkodókat, a falvak, tanyák világát.
Mint a kurátor megjegyezte, Kunkovács László a magyar Alföldet érzi a világ közepének, de tágabb otthona Eurázsia. Hazai gyűjtőútjai után a szomszédoknál kutatott, majd hátizsákos expedíciói következtek Szibériába és Belső-Ázsiába.
Kunkovács László Endrődön született 1942-ben, pedagógusként kezdte pályáját, a fővárosban újságíró majd szerkesztő lett. Több száz néprajzi, szociográfiai, kultúrtörténeti tárgyú írása jelent meg lapokban, folyóiratokban, tanulmánykötetekben. A fotóművésznek eddig négy könyve jelent meg és idén lát napvilágot a Pásztoremberek című monográfiája.
Magyarországon 128 helyszínen volt önálló fotókiállítása, de megismerhették munkáit 16 ország 36 városában is. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta, emellett több állami és szakmai díjjal ismerték el munkáját - ismertette Hegedűs Lilla.
A kiállítás február 22-ig tart nyitva.