MESTERSÉGEK ÜNNEPE

2005. augusztus 18. csütörtök fotómédia
Nyomtatás
2000.

 2000. augusztus 18-21. A MESTERSÉGEK ÜNNEPÉT 2005-ben immáron tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Budai Várban. Ezen a hagyományos kulturális eseményen évente a legkiválóbb magyarországi hagyományõrzõ népmûvészek tárgyalkotó tevékenységét mûködõ mûhelyekben tekintheti meg az idelátogató közönség. A Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége által felkért szakértõk bírálata szavatolja a bemutatott tevékenységek és áruk értékét és minõségét. A Budavári Palota körül négy napon keresztül a világ különbözõ részeibõl meghívott kézmûvesek, zenészek és táncosok mutatkoznak be. A rendezvényen, mint ahogy a népi hagyományban is, együtt jelenik meg a kézmûvesség a zenével és a tánccal. Augusztus 20-án a mesterek díszes felvonulásával és ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntik Szent István ünnepét. A MESTERSÉGEK ÜNNEPE az élõ népi kultúra bemutatkozásának egyik legjelentõsebb fóruma. A Népmûvészeti Egyesületek Szövetségének tagszervezetei létszámarányosan képviseltetik magukat a Mesterségek Ünnepén, a 3000 tagból évente 800 mester mutatkozik be. A tagszervezetek illetve a 2000–ben megalakult szakmai bizottságok döntik el, kik azok a jeles mesterek, akik részt vehetnek a rendezvényen. A kézmûves mesterek, hagyományõrzõ tárgyalkotó népmûvészek természetes anyagból készült pavilonjaikat berendezik a mesterségük mûveléséhez szükséges eszközökkel, tárgyakkal, és a rendezvény ideje alatt mûködõ mûhelyekben mutatják be mesterségük fortélyait. A rendezvény minden évben mintegy 80-100 ezer látogatót vonz, nagyrészt külföldi turistákat, így ez a népmûvészeti fesztivál nemcsak jelentõs kulturális, hanem idegenforgalmi esemény is. A MESTERSÉGEK ÜNNEPE a kézmûves bemutatókon, hagyományõrzõ kirakodóvásáron, zenei- és táncprogramokon kívül továbbra is nagy hangsúlyt kíván fektetni a gyerekfoglalkozásokra, valamint a régi vásárok hangulatának felidézésére. Augusztus 19-én kerül sor az ÉV MESTERE díj átadására. Az elmúlt évek sikereinek nyomán a XIX. Mesterségek Ünnepe keretében sor kerül a Fafaragók Találkozójára, melyet a Fás Szakmai Bizottság közremûködésével közösen szerveznek. A Mesterségek Ünnepén minden évben egy-egy mesterség a rendezvény középpontjába kerül. A Magyar Nemzeti Galériában egy reprezentatív kiállítás keretében a kiválasztott szakmának Magyarország legjelesebb mesterei és külföldi alkotók munkái kapnak bemutatkozási lehetõséget. Így került bemutatásra az elõzõ években a kovácsmesterség, a hangszerkészítés, a játékkészítés, fazekasság, szövés és a nemezelés. A 2005-ben a rendezvény fõ témája a famûvesség. Bemutatkoznak azok a fával foglalkozó alkotó mesterek, kézmûvesek, akik követik a hagyományt, de egyben új utakat is keresnek. Kötõdnek a népi kultúra tradícióihoz, de megfelelnek a modern kor követelményeinek is. A szabadtéri kézmûves bemutatók mellett augusztus 13-án „A megtartó hagyomány” címmel a legjelesebb fafaragóinak munkáiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 18. csütörtök