Nem érzéketlenségrõl és faji elõítéletekrõl, hanem személyes és üzleti érdekekrõl, a törvény betûjének be nem tartásáról szól a rozsnyói gyermekotthon ügye
Az ügyre, mely a Szepes–gömöri Érchegység lábainál idõközben bonyolult üggyé dagadt, jellemzõ, hogy nem lehet igazán tudni, ki kivel áll szemben. Adott ugyanis egy város, melynek kell hogy legyen városfejlesztési terve, és be kell azt tartania; adott továbbá egy több évtizede sikeresen mûködõ intézmény – a dobsinái székhelyû árvaház –, mely azáltal, hogy gondoskodik az árván maradt gyerekekrõl, köztudottan össztársadalmi jelentõségû szerepet tölt be. Végül pedig ott vannak a lakók, akik pénzt és fáradságot nem kímélve felépítették a kertvárost, és szeretnék élvezni annak minden komfortját, féltve õrzött nyugalmukról nem is beszélve.
Elõre kell bocsátanom azt is, hogy bár az árvaház lakói csendes, rendes gyerekek, többségük roma származású, és a helyi kisegítõ iskolát látogatja. Ez persze kizárólag abban az esetben bírna jelentõséggel, ha a kertváros lakói közül akár csak egy is táplálna valamiféle buta faji vagy más elõítéletet, ám errõl szerencsére szó sincs. Annak, hogy mégis aláírásgyûjtést kezdeményeztek, majd petíciót nyújtottak be a város képviselõ-testületének, kizárólag üzleti vonatkozásai vannak. Azzal, hogy a város vezetése felrúgja a városfejlesztési tervet, a kertváros ingatlanjainak piaci értékét veszélyezteti – hangzik az aláírók hivatalos álláspontja, és figyelembe véve az ingatlanpiac nem feltétlenül logikus alapokon nyugvó mûködési mechanizmusát, nagy valószínûséggel igazuk is van. Miképp az ügyben érdekelt valamennyi félnek.
Értelmezés és félreértelmezés
„Nem volna szerencsés, ha félreértelmeznénk a tényeket, miáltal az ügy más, nem kívánt színezetet kapna – vezeti fel a témát Jarmila Vajdová, a petíciót kézjegyükkel ellátó lakosok szószólója. – A lakosok áprilisban kezdtek aláírást gyûjteni, amire az szolgáltatott indokot, hogy a város az Augusztus 29-e utcában található egyik ingatlanra építkezési jóváhagyási eljárást írt ki. A lakosokkal ezt elõzõleg persze nem tudatták, amit többen nehezményeztek is. A felháborodásra az adott okot, hogy a dobsinái gyermekotthon megvásárolta az egyik családi házat – amihez persze joga volt –, majd ezt követõen kérvényezte az épület felhasználási céljainak módosítását. Magyarán: családi házból más célra felhasználható építménnyé minõsítették át. A városrendezési terv szerint azonban ez a terület kizárólag az egyéni lakásépítés céljait szolgálhatja; tehát nem lehet itt üzemet, esetleg lakótelepet építeni. Megjegyzem: ezt a város általános érvényû rendelete írja elõ, melynek betartása az egyénekre nézve csakúgy kötelezõ, mint a város vagy az intézmények esetében.”
A mintegy száz helybeli lakos aláírását tartalmazó petícióban valóban az áll, hogy nem értenek egyet ezen eljárással, fogadtatása mégis hûvösre sikeredett. A lakosoknak nincs keresnivalójuk az eljáráson – hangzott a hivatalos válasz, amikor néhányan vélt vagy valós igazuknak érvényt szerzendõ a hivatalokhoz fordultak. Jelenleg az épület átadásához szükséges szakvéleményeztetés folyik – tudatták még velük, ami csak azért is hihetetlennek tûnt, mivel az erre vonatkozó enge-délyt, mely tanúsította, hogy az épület üzemképes, és alkalmas arra, hogy lakóházként használják, réges-rég kiadták már.
„Az építkezési jóváhagyási eljárást követõen május 3-án nyújtottuk be a petíciót a városi hivatalban – folytatja az egyre homályosabb történetet Vajdová –, melynek a törvény értelmében az ügy tisztázásának idejére fel kellett volna függesztenie a jóváhagyási eljárást. Nem ez történt, hanem kaptunk egy nagyon gyors választ, melyben az állt, hogy »mivel beadványunk nem teljesíti a petícióról szóló törvényben foglalt kritériumokat, tárgytalannak minõsítik«. Hogy mely követelményekre gondoltak? Elsõsorban a törvénynek arra a kitételére, mely leszögezi, hogy a petíciónak társadalmi érdeket kell szolgálnia. Úgy tûnik, ez nem az... A továbbiakban beadványunkat csak panaszként kezelték.”
A paragrafus görbéirõl
Ez volt az a pont, amelynél a kertváros lakosainak egy emberként elakadt a lélegzete. Mirõl van itt szó, ha nem egy közösség érdekeirõl – tették fel magukban a költõi kérdést, s mert választ nem találtak, menten az ügyészséghez fordultak. A petíció és a városi hivatal válasza tehát a törvény szolgáinak kezébe került, akiknek – ugyancsak a törvény értelmében – 30-60 napjuk volt rá, hogy választ adjanak. Az építkezési jóváhagyási eljárás a történtek elle-nére is vígan folytatódott, miközben az ügy is bonyolódott. Ezalatt a lakók tudomására jutott, hogy körülbelül egy hónappal korábban a Területi Tisztiorvosi Szolgálat kiadott egy végzést, melyben megállapítja, hogy az épület helyiségeinek állapota és felszereltsége megfelel 10-14 lakó igényeinek kielégítésére. Ez csak azért is érdekes, mert az egészség védelmérõl szóló, 272-es számú törvény kimondja, hogy az építmény felhasználási céljainak átminõsítése során elsõsorban a területrendezési tervet kell szem elõtt tartani. Aki kiadta ezt a végzést, a törvény betûjével ellentétben cselekedett.
Május 19-e lett, mire a petíciót megfogalmazó lakosoknak sikerült kicsikarniuk az építési hivataltól az említett végzést; két napjuk volt tehát arra, hogy a törvény által meghatározott határidõn belül fellebbezzenek ellene. Ezt meg is tették, észrevételeiket továbbítva a tisztiorvosi szolgálat pozsonyi központjába; ez ahelyett, hogy leállíttatta volna a jóváhagyási eljárást, felülírta a kérdéses végzés kiadásának dátumát, ami a törvény értelmében akár hamisításnak is minõsülhet(ne).
Június lett, mire az építésügyi hivatal válaszra méltatta a város polgárait, miközben az ügyészség is felgöngyölítette a szálak rá esõ részét, írásba adva, hogy amit a lakosok írtak, az a törvény értelmében igenis petíciónak minõsül. A város vezetése és képviselõ-testülete figyelmeztetést is kapott emiatt, majd a jól megérdemelt nyári vakációra indult. A soron következõ önkormányzati ülésen viszont már megjelentek a petíciót kezdeményezõ lakosok képviselõi is, hogy esélyt adjanak a város vezetésének hibás döntései visszavonására. Meg is tárgyalták a petíció ügyét, mégpedig az egyéb pontok között, újfent rámutatva, hogy a város fõellenõre helyesen cselekedett, amikor a petíciót panasznak, a panaszt pedig megalapozatlannak minõsítette.
Nem jártak szerencsével a kertváros lakói a Kerületi Építésügyi Hivatalnál sem, melynek szintén eljuttatták a petíciót, azzal a megjegyzéssel, hogy véleményük szerint a helyi hivatal nem törvényszerûen járt el, amikor nem hívta meg õket a jóváhagyási eljárásra. A válasz önmagáért beszél: „A hivatal hatáskörébe tartozik annak eldöntése, kiket hív meg a jóváhagyási eljárásra.” Érdekes álláspont, mivel a felettes szervnek kötelessége lett volna felülvizsgálni az eljárás jogszerûségét, beleértve azon hiányosságok kiküszöbölését is, melyekre a laikusnak is nevezhetõ lakosok nem mutattak rá. Ehelyett védekezõ pózba helyezkedtek, ami nem biztos, hogy a hivatalos ügyintézés legeredményesebb módja.
Sokadik nem
„A legutóbbi önkormányzati ülésen – szövi tovább a szálakat Vajdová – ismét megjelentünk, és kérlelni kezdtük a képviselõket, hogy szavazzanak végre a petíció tartalmáról. Érdekes módon a szó mindig a lakókra, a gyerekekre terelõdik, pedig ez az ügy egyáltalán nem róluk szól. Egyesek rasszistának, nyárspolgároknak tartanak bennünket, pedig mindössze azt szeretnénk elérni, hogy a kertváros házait az arra kijelölt célra használják. Az ingatlan megszerzésének és használásának módja ellenkezik a törvényekkel, a városfejlesztési tervvel, holott mindkettõ betartása kötelezõ érvényû – legalábbis az állampolgárok többségére nézve.”
A kertváros lakosai közben kiterjedt levelezésbe kezdtek – kikérték egyebek között az építésügyi minisztérium véleményét is, ahonnan megerõsítették a Kerületi Építésügyi Hivatal álláspontjának helyességét. Az államügyészség közben figyelmeztetést küldött a tisztiorvosi szolgálatnak, amit csak olyan esetekben tesz, ha nem tartják be a törvény betûjét. Az ombudsman szerint csorbát szenvedtek a kertváros lakóinak alapvetõ emberi jogai, és beleegyezésüket kérte ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzen az építésügyi hivatal ellen.
Rozsnyó város képviselõ-testülete novemberi ülésén végül mégis napirendre tûzte a petíció, egész pontosan az erre vonatkozó ügyintézés menetérõl szóló, informatív jellegû jelentés tárgyalását. Ezt nagyon megfontoltan három részre osztották: az elsõben tudomásul vették a petíció benyújtását, a másodikban meg-erõsítették az elõzõ ülésen hozott határozatukat, mely szerint tudomásul vették a petíció benyújtását, és erkölcsi támogatásban részesítették a lakosoknak az építésügyi hivatal felé történt fellebbezését. A harmadik pontban pedig elutasítják a petíciót.
Mi van a kerítésen túl?
Az Augusztus 29-e utca sarkán álló, sok vitát kiváltó ház és porta ugyanolyan tiszta és rendes, mint a többi; csupán a ház homlokzatán található tábláról lehet megtudni, hogy a dobsinái gyermekotthon Satelit nevet viselõ, családi típusú intézménye kapott itt helyet. Két tizenéves legényke sürgölõdik gereblyékkel a kertben. Magabiztosságukból kitûnik: itthon vannak.
„Nem tudom, kivel van bajuk az itteni lakosoknak, de az biztos, hogy mi nem ártottunk nekik – mondja Bla3ena Winogroczka, az intézmény vezetõje. – Mindenesetre hideg zuhanyként ért bennünket, amikor megtudtuk, hogy a petíciót aláíró helyi lakosok a gyerekek egészségét, épségét féltik. Nem tudom, honnan, de arra a következtetésre jutottak, hogy az itteni feltételek nem felelnek meg nekik, túl sokan vannak enynyi helyiségre, kicsi nekik ez az udvar. Az otthon szeptember 1-jén kezdte meg mûködését, de õk már áprilisban aláírásokat gyûjtöttek, ami elég figyelemre méltó elõrelátásról tanúskodik. Persze lehet, hogy valóban az ingatlanok értékét féltik, de erre szerintem semmi okuk, hiszen eddig is családi házként használták ezt az építményt, és ezután sem lesz másképp. Csupán tíz gyerekkel több lett az utcában.”
Winogroczka asszony azt sem tartja kizártnak, hogy végül a lakosok gyõznek, és el kell hagyniuk az épületet. Ez esetben a tíz gyerek visszakerül a dobsinái gyermekotthonba, melyre inkább illik a gyûjtõtábor elnevezés, mivel az egy kollégiumjellegû intézet. Vajdová az üggyel összefüggõ levelezést tartalmazó, vaskossá dagadt akta fölött még egyszer hangsúlyozza: a petíció nem a gyerekek ellen irányul. Nem is a város képviselõ-testülete ellen, melynek még az építési jóváhagyási eljárás lezárása elõtt foglalkoznia kellett volna vele, és tudnia kellene, hogy a városfejlesztési tervet csakis háromötödös szavazattöbbséggel lehet módosítani.
A lakosoknak választott képviselõikbe, a gyerekeknek pedig az esélyegyenlõségbe vetett hite ingadozik most erõsen a felsõ-gömöri bányavárosban. Valami azt sugallja, hogy ennek az ügynek sem lesznek nyertesei...
LÕRINCZ ADRIÁN