TOLLVONÁS
Miközben az éppen aktuális magyar miniszterelnök arról áradozik a tévében, milyen nagyon szeretnek õk bennünket, határon túliakat, az anyaország mennyire szívén viseli sorsunkat annak ellenére, hogy a tavaly december 5-i népszavazás megosztotta az országot és a magyarságot, az anyaország figyelmének valóban komoly bizonyítékát adja.
Miközben az éppen aktuális magyar miniszterelnök arról áradozik a tévében, milyen nagyon szeretnek õk bennünket, határon túliakat, az anyaország mennyire szívén viseli sorsunkat annak ellenére, hogy a tavaly december 5-i népszavazás megosztotta az országot és a magyarságot, az anyaország figyelmének valóban komoly bizonyítékát adja.
Miközben az éppen aktuális magyar miniszterelnök arról áradozik a tévében, milyen nagyon szeretnek õk bennünket, határon túliakat, az anyaország mennyire szívén viseli sorsunkat annak ellenére, hogy a tavaly december 5-i népszavazás megosztotta az országot és a magyarságot, az anyaország figyelmének valóban komoly bizonyítékát adja. Mégpedig azzal, hogy az idei, 2005. évi megítélt könyvkiadási támogatásokat visszatartotta, egy árva forint sem gurult át a légiesedõ határon, minek következtében idehaza újabb hullámokat vet majd a körbetartozás, a kiadók ellehetetlenülése, a hitelezõ nyomdák kínja, a megrövidített szerzõk siráma, az újabb szegény karácsony. Nem érkeztek meg az Illyés Közalapítvány lapkiadási támogatásai sem. Az elszámolás azonban nyilván nem késhet, hiszen rendnek kell lenni: vagy kinyögjük a kinyöghetetlent, varázslóvá leszünk vagy rablóvá vedlünk, és csak azért is megmutatjuk, hogy szegény ember vízzel is tud fõzni. Meg hát az ember elél zsíros kenyéren, miért ne élne el a kultúra is, hiszen megszokhatta az „átkosban”... Bocsánat, de nincs pénz az államkasszában, mondják.
S közben halljuk a sirámokat, hogy az Európa Unióból milyen lassan csörgedeznek a pénzek ilyen-olyan lyukak és kátyúk betömésére, s hogy a csatlakozott államok Európa másodrendû állampolgárainak érzik magukat. Euréka! – mondom én kárörvendõen: hát csak tapasztaljátok meg a saját bõrötökön, uraim, milyen is az, ha másodrendû valaki a saját hazájában, mi ezt éljük már a múlt század óta. Hátha felfogjátok megalázó és léleknyomorító voltát...
S közben átsuhan az agyamon: a másodrendûek mellett akkor talán mi most már egyenesen a harmadrendûség sorsára jutottunk? Amikor a Gyõr környéki rabszolgaüzemekbe három mûszakban ingázó dél-szlovákiai magyargyanús elemek is ellenségek, mert beállnak a futószalag mellé azok helyett, akiknek nem fûlik a foguk örökös készenlétben lesni a távol-keleti nagyurak parancsait? Annyiért?! A hajnalban, éjszaka meg hétvégeken buszra cammogó asszonyok számára mit jelent a demokrácia? A szabadság? Hideg házat, végrehajtót, rossz minõségû ételt, minõsíthetetlen közlekedést, nevetséges színvonalra süllyedõ orvosi ellátást, robotot – és mit jelent a bársonyos vagy akármilyen forradalom, mit jelent Európa? Õk valóban nem tudják mibõl támogatni a kultúrát, ami talán csak egy melegebb kabát, terített asztal vagy karácsonyra befûtött nagyszoba...
És mit jelent a kultúra valójában a mi anyai és atyai nagyurainknak, akikbõl – az alkotó egyéniségek, gondolkodók felmutatása helyett – nyugati példára sztárokat gyárt ez a szép új világ?
Advent van, közeleg az elcsendesülés és a számvetés ideje. Amikor a szavak és a tettek között ekkora szakadék tátong, üdvös lenne, ha végre a demagógok is elcsendesednének.
HARASZTI MÁRIA