Ágoston András írása

Több jele is van annak, hogy a kisebbségi egypártrendszerek tíz-tizenöt éve elmozdíthatatlannak hitt vezetõi bajban vannak. Inog a rendszer, amire a hatalmukat építették. Vége annak a köztes helyzetnek, amelyben egyrészt a helyi többségi hatalom többnyire gyenge demokratikus oldalának támaszaként jelenhettek meg a nagyvilágban, másrészt Budapest is biztonságosabbnak és politikailag elfogadhatóbbnak ítélte meg, ha a magyar kisebbségi közösségnek nyújtott támogatásokat a helyi többségi hatalom által politikailag befolyásolt és ellenõrzött politikai szervezeten keresztül juttathatta el a felhasználókhoz.

Ma az EU-tag Magyarország nincs rászorulva szomszédainak akár jelentõs engedményekkel kiérdemelt „jóindulatára". Az utódországokban pedig demokratikussá szelídültek és a nemzetközi közösség érdekeinek megfelelõen szalonképessé váltak a legvadabb nacionalista pártok is. Erre a legjobb példa a Seselj-féle radikálisok vezetõjének megfigyelõi státusa az Európa Tanácsban. A kisebbségi oligarchákra egyszerûen nincs többé szükség. Be lehet õket darálni.

A többségi politikai elitek meg is tesznek mindent, hogy vagy kiiktassák a helyi politikai színtérrõl a magyar szervezeteket, ahogy ezt Kaszával és embereivel tették, vagy csökkenteni igyekeznek politikai szerepüket. Olyan helyzetekbe kergetve õket, amelybõl nincs politikailag eredménnyel kecsegtetõ kiút. Ilyen az MKP elleni nemzeti összefogás Felvidéken és a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos huzavona Erdélyben. Amelyet mellesleg semmibe véve a koalíciós betyárbecsületet, az RMDSZ partnere irányít. Van azonban egy szubjektív oldala is a kisebbségi egypártrendszerek csõdbeforduló helyzetének. Az, hogy a vezetõségek szûk érdekszervezetekké váltak, és az anyagiak utáni hajszában a versenypártok jellegzetességeit vették fel, anélkül azonban, hogy erre meg lettek volna az objektív feltételeik.



Egyik sincs jobb helyzetben mint a másik

Aki eddig bizonytalankodott, most láthatja: a kisebbségi párt a Kárpát-medencében olyan mint az eladósorba került szegény lány. Nincs más piaci értéke, csak a tisztessége. Az elsõ botlás után nincs visszaút. Hiába hangzott el annak idején Budapesten, hogy a tervezett és a késõbb megvalósított sávos megyei beosztás miatt, amelyet egyértelmûen a magyarok visszaszorítására eszelt ki Pozsony, az MKP lépjen ki a koalícióból, ez nem történt meg. Most viszont részben emiatt vesztette el a választásokat. A demokratikus és az idõközben „demokratikussá vált" szlovák pártok összefogtak az MKP ellen - és gyõztek.

Erdélyben a végletekig kiürített kisebbségi törvény ügyében került sor az RMDSZ újabb botlására. Ahelyett, hogy visszavonná a sok sebbõl vérzõ kisebbségi törvény tervezetét és akár a koalíciót és a meghódított állásokat elhagyva egyeztetett autonómiakoncepcióval lépne ki a politikai színtérre, az RMDSZ tûri megalázó helyzetét, amelybõl politikai gyõztesként, már semmiképpen sem kerülhet ki.

Ha hinni lehet a szerb sajtónak a VMSZ már azon gondolkodik, hogy a CDU-CSU szövetségesi modellt utánozva a Tadic-féle demokratákkal együtt vág neki a következõ választásoknak. Végeredményben nem is érdekes van-e valami a dologban, vagy csupán az újságírók találgatásáról van szó, a ravasz „demokraták" máris élnek a dupla-passz adta lehetõséggel: nem tagadnak olyan hévvel, hogy a gyanú árnyéka ne vetõdjön rá a VMSZ egész tétovázó vezetõségre.