A megmaradás király - de egyre kevesebb rajta a ruha
kérdezett: Sipos Géza
Egyre kevesebb diák iratkozik magyar iskolába: a fogyást pesti támogatás-milliárdok sem fékezték. Mit érdemes tenni?

Javaslat a magyariskola program kimunkálására c. esszé-kiáltványában több taburomboló állítást fogalmaz meg. Például arról beszél, hogy a szülõföldön maradás szintagma nem több, mint egy kényelmes politikai fétis, amely arra szolgál, hogy biztonságos retorikai távolságban tartsa a döntéshozóinkat a valós helyzettel való szembesüléstõl. Jól értettem?

Válaszol a szerzõ, Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója: - A "szülõföldön maradás" szókapcsolatot a Trianon-szindrómára adott egyfajta rendszerváltás utáni összmagyar válasznak vélem.

A határon túli oktatásfejlesztésrõl gondolkodva szembesültem azzal, hogy több, a "határon túlisághoz" kapcsolódó fogalom már-már hitkérdés, amely elsõsorban kitartásra buzdít és így erõt, fogódzót ad azoknak, akiknek belsõ magyarázat kell arra, hogy miért vannak/élnek éppen ott, ahol.

"Magyarország forrásai olyan határon túli célokra is fordíthatók, amelyekre a helyi magyar (politikai) érdekérvényesítõ képesség nem elegendõ, vagy amelynek megvalósítását - és szerintem ez a gyakoribb - taktikai okokból nem tudja felvállalni. Feladatmegosztásra van szükség" - mondja Csete Örs Az információ, az anyagi javak, az emberek szabad áramlásának világában azonban ezen a királyon - sajnos úgy tûnik - mind kevesebb a ruha. Európa expresszvonata elszáguld azon szavaink mellett, amelyek a '90-es évek elején igaznak tûntek.

Ami a magyarországi döntéshozókat illeti, õk jelenleg a választóik foglyai: 2004. december 5-e óta tudjuk, hogy van 63 százalék választópolgár, akik el se mentek szavazni, akiket nem érdekel ez az egész. Az arcvonalak megmerevedtek.

A Magyariskola Programot az "élhetõbb szülõföld" kifejezés jegyében terveztem, mert az áramlás szerintem nem a horgony lebocsátásával, hanem a vitorlák megfoltozásával és szélirányba állításával fog segíteni az itt élõkön. (Interjúalanyunk esszéje itt letölthetõ; 54 Kb)

Csete Örs erõs állításai

A szomszédos országokban élõ magyar iskoláskorúak száma is évrõl-évre csökken illetve csökkenni fog.

A magyar kormányok milliárdokat fordítottak a határon túli oktatásügyre. Ám a magyar iskolákba beiratkozók létszámának fogyatkozását ez ideig jószerével nem sikerült fékezni.

Az Európai Unióban alapérdek a munkaerõ szabad mozgása. Nem vagyunk felkészülve arra, hogy rövid- és középtávon az EU a "helyben maradás" ellenében hat, a munkaképes népesség milliói mozdulnak meg, boldogulásukat szülõföldjükön kívül remélve. A legfontosabb kérdés az, hogy érvényes-e még a "szülõföldön maradás" doktrínája?

Mivel nincs víziónk arról, hogyan képzeljük el magunkat a Kárpát-medencében, pl. 30 év múlva, így arról sincs elképzelés, hogy ehhez mit kell tennünk. A "szülõföldön maradás" szlogenjével.

Vajon érdemes-e magyar nyelven tanulni a szomszédos országokban, ha az egyéni érvényesülés, a munkaerõ piaci lehetõségek felõl közelítjük meg a kérdést? Alacsonyabb fokon érdemes magyar nyelven tanulni, az egyéni életstratégiák függvényében a magyar nyelven tanulás értelme az oktatás szakképzettséget adó, magasabb fokán dõl el.

Magyarországnak a nagy európai versenyhelyzetben nyilvánvaló érdeke, hogy csökkenõ népességét aktív korú, szakképzett, magyarul beszélõ népességgel pótolja.

A jövõben az oktatás minden szintjén és szegmensében a szórványmentésnek olyan horizontális céllá kell válnia, amely elsõsorban nem újabb intézmények létrehozását és rendkívül költségigényes, minden áron való fenntartását jelenti, hanem tervszerû, fegyelmezett kivonulást, ha tetszik: embermentést.

A támogatási rendszer sem a támogató intézmények, sem a programok tekintetében nem rendszer; végrehajtó szervezetei és megvalósítandó programelemei aktuális rögtönzések eredményei.

A támogatási rendszer Magyarországon és a határon túl egyaránt rendkívül átpolitizált. A támogatási rendszer széttagolt, kompetencia problémákkal küzd. A rendszer intézményei önjárók, az összes forráselosztó intézményre elõírt egységes pályáztatási és ellenõrzési minimum követelmény nincsen meghatározva. Hiányzik a középtávú programokban való gondolkodás.

És ebben a kontextusban mi értendõ az élhetõ szülõföld alatt?

- Mi a helyzet? Kutatások bizonyítják, hogy 2020-ra a magyar 18-22 évesek száma Erdélyben - a jelenlegi születési trend mellett - az 1990. évinek 55 százaléka lesz, illetve az Európa más tájaira irányuló munkaerõ migrációja Románia EU csatlakozásával vélhetõen növekedni fog.

Csökkenõ magyarság, megnyíló kapuk - ezek azok a kihívások, amelyekre az "élhetõbb szülõföld" ad választ: ez a kifejezés ugyanis nem a személyes kitartásra teszi a hangsúlyt, hanem a jobb körülményekre. Ennek érdekében az oktatás területén két fõ stratégiai célt látok. Egyrészt a jelenleginél több gyermeket kell bevonni a magyar óvodán, elemi iskolán keresztül az erdélyi magyar oktatás rendszerébe.

Másrészt minõségibb képzést kell kínálni a jövõ nemzedékének a közoktatásban. Minden törekvésnek arra kell irányulnia, hogy a magyar intézmények választhatósága megerõsödjék. Az oktatás hosszas folyamat, ezért óhatatlan fáziskéséssel reagál a környezet változásaira. A fenti hasonlatot továbbfûzve úgy érzem, bár látjuk a felénk tartó hatalmas hullámot, hajónk mégsem áll irányban, így oldalba kap a víztömeg s így további embereket veszítünk.

Az szövegben az áll, hogy Magyarországnak érdeke, hogy csökkenõ népességét aktív korú, szakképzett, magyarul beszélõ népességgel pótolja. Ellentmondást látok abban, hogy ennek ellenére a "határon túliak témája" a választók túlnyomó többségét nem érdekli.

- Miért lennének Magyarországon az emberek tisztában mindezzel? El kell választani egymástól két dolgot: azt, hogy mi az ország stratégiai érdeke, és a határon túli ügy közérdeklõdési, érzelmi aspektusát.

Az a bizonyos szerencsétlen népszavazás (azt hiszem, ez már állandó jelzõje lesz ennek) úgy alakult, hogy akik szavaztak, azok elsõsorban politikai preferenciáik mentén tették azt. Az egész kérdéskört az érzelmi megközelítés uralta. Amikor a programot készítettem, természetszerûleg törekedtem arra, hogy az anyag "száraz" legyen. Így is nehéz volt kimondanom, hogy "a szórványból tervszerûen ki kell vonulni" - ilyen mondatot egész egyszerûen nem lehet érzelmek nélkül leírni.

A programot vitára bocsátottuk, a beérkezett 250, álláspontját írásban megfogalmazó oktatási szakember, kutató, egyházi vezetõ, politikus többsége pragmatikus válaszokat, megjegyzéseket küldött. Rendkívül tanulságos a vélemények régiónkénti elemzése, az ebbõl készült összefoglaló egyébként február elején kap nyilvánosságot.

Tényleg jelentõs reformlépés lenne, hogy a felsõoktatás helyett most inkább a közoktatásra kerüljön a hangsúly. A középiskolák minõségfejlesztését hogy lehet kivitelezni, ha például a romániai/erdélyi egyetemeken nem különül el a tanárképzés, alig vannak ilyesmire szakosodott fõiskolák, és a pedagógus-életpálya amolyan "ezt is elviselem, ha más nem jön össze" karriernek látják a végzõs hallgatók?

- Pontosítok: úgy fogalmaztam, hogy a magyar nyelvû felsõoktatás hallgatói utánpótlását a közoktatás súlyozott fejlesztésével kell biztosítani. Ezt bárki beláthatja, aki megnézi a demográfiai elõrejelzést. Ami a minõségfejlesztést illeti, az nem csupán számítógépeket, tanári ösztöndíjrendszert, gyermekek iskolába eljutásának támogatását, tornatermet stb. jelent.

Ez olyan komplex folyamat, ahol az iskolában mûhelymunka, tananyagfejlesztés, házi konferenciák folynak, ahol a diák nem csak feladat, hanem partner is, ahol a hagyományok megõrzése mellett tág tere van az innovációnak, ahol következetes számonkérés van, ahol minõségbiztosítási rendszert mûködtetnek, ahol versenyképes tudásra oktatnak, ahol a tanárok és diákok önmegvalósítását segítik és folytathatnám.

Ha ezek a magyar iskola jellemzõi, a szülõ szívesen választja azt. Ennek kimunkálása persze nem kizárólag Erdélyben szükségszerûség, ez Magyarországon és másutt is a helyben élõ szakemberek feladata; a Magyariskola Program csupán a magyarországi eredetû állami források irányát kívánja újragondolni. A toldozás-foldozás, a koncepciótlanság, a döntésképtelenség zátonyra viszik a hajót. Európa szelét a magunk vitorlájába kell fordítanunk.