Több mint nyolcezer férõhelyes lesz a Steel Arena

2006. január 27. péntek Új Szó
Nyomtatás
A kassaiak harminc nap múlva birtokba vehetik a téli stadiont
Kassa.

 A kassaiak harminc nap múlva birtokba vehetik a téli stadiont
Kassa. Február 24-én nagyszabású, négyórás szórakoztató programmal, és az ország eddigi legnagyobb lézershow-jával nyitja kapuit a Steel Arena nevet viselõ téli stadion. Közel tíz év bizonytalanság után végre méltó körülmények között kergethetik a korongot a kassai hokisták, a közönség pedig egy multifunkcionális csarnokban élvezheti a meccseket, nem beszélve a koncertekrõl és egyéb programokról. Ez Szlovákia történetének eddigi legdrágább ilyen jellegû építkezése, amelyhez a város és az állam igyekezete sem volt elég, a kassai US Steel acélkonszern együttmûködésére is szükség volt a siker érdekében. David Lohr, az amerikai vállalat kassai igazgatója e három partner példás összefogását emelte ki a nyitást beharangozó sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy mostantól minden az építésvezetõn és a mûszaki berendezésekért felelõs embereken múlik. A US Steel 190 millió koronával járult hozzá a munkálatokhoz, Lohr külön megköszönte a szlovák állam nagyvonalúságát, amiért lehetõvé tették, hogy a vállalat által befizetett tavalyi és tavalyelõtti adók egy része viszszaáramoljon az építkezésbe. A helyszínen jelenleg éjjel-nappal háromszázan dolgoznak feszített tempóban, ám így sem lesz száz százalékig kész az épület február 24-re. A hivatalos kollaudációra ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha megfelelõ mennyiségû parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére. A tervek között ugyan szerepel egy ötszáz férõhelyes parkolóház építése, ám ez a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak augusztusra lesz kész. Az elmúlt napok extrém idõjárása nagyban nehezítette a munkát az épület homlokzati részén, a tervezettnél lassabban tudtak haladni, ám az illetékesek azt ígérik, behozzák a lemaradást.
A Steel Arena 8320 férõhelyes lesz, ötezer széket már beszereltek, a látogatók kényelmét éttermek, büfék is szolgálják majd, nem beszélve a VIP-szekcióról, ahol a kiválasztottak a nyugati stadionokból ismert „sky-boxokban” nézhetik a meccseket.
A téli stadion átépítése összesen mintegy 720 millió koronába került, ebbõl 227,5 milliónyi értéket képez a várostól örökölt „eredeti állapot”, amelyet az acélkonszernre bíztak. További gesztusként a város ingyen bocsátotta rendelkezésre azt a kétezer négyzetméteres telket, amelyen az említett parkolóház épül fel. A kormány nemrég újabb 107,5 millió koronás támogatást hagyott jóvá e célra, ennek egy részét egy olyan korszerû berendezésre költik, amely lehetõvé teszi a helyzetek és gólok azonnali lassított visszajátszását, így a közönség még jobban élvezheti a mecscseket. A stadion egyébként a Ko1ická Aréna társulás tulajdonában van, a városi jégkorongklub tõlük bérli majd a pályát és az öltözõket. A késõbbiekben egy edzõpálya építését, valamint a stadion szomszédságában álló szálloda felújítását is tervezik, ehhez azonban további, mintegy százmillió koronára van szükség.
JUHÁSZ KATALIN

Módosítás dátuma: 2006. január 27. péntek