Magyar szórvány napja - Az identitás megtartását segítő pályázatokat hirdet a kormány (MTI)

2017. november 18. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2017. november 17. - Több, az identitás erősítését szolgáló pályázatot hirdet a nyugat-európai, az észak- és dél-amerikai, az ausztráliai és az új-zélandi magyar diaszpóra számára a kormány - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Szilágyi Péter annak apropóján beszélt erről, hogy szerdán volt a magyar szórvány napja. Elmondta: 500 ezer és 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak január 15-ig az úgynevezett hétvégi iskolák. Ilyenből a kormány felmérése szerint 213 működik világszerte. és céljuk a magyar nyelv és kultúra megtartása.
Ugyanakkor a jövő évben 300 millió forint áll rendelkezésre a tengerentúli diaszpóra szervezeteinek támogatására. Ezek 500 ezer és 3 millió forint közötti összegre pályázhatnak - tette hozzá.
Arról is szólt, hogy a jövő évben 14 tematikus, például a húsvéthoz vagy Szent István napjához köthető tábort szerveznek Magyarországon a tengeren túl diaszpórában élő, magyar gyökerű fiatalok számára.
A 10-12 napos táborokba összesen ezer fiatalt várnak, akik hazai programok mellett a szomszédos országok magyarságának kultúrájával is ismerkedhetnek - közölte Szilágyi Péter.