Esterházy erkölcsi hagyatékának üzenete, hogy az elveszettnek tűnő ügyért is érdemes küzdeni (MTI)

2017. december 08. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás



Dunaszerdahely, 2017. december 7. - Esterházy János erkölcsi hagyatékának egyik fontos üzenete, hogy az elveszetnek tűnő ügyekért is érdemes küzdeni - jelentette ki Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

Szilágyi Péter a Csallóköz központjának számító városban tartott rendezvényen felidézte Esterházy János életének egy-egy állomását, méltatta életművét, kiemelve annak máig ható üzenetét.
A helyettes államtitkár elmondta: Esterházy töretlenül hitt a kereszténység erkölcsi értékrendszerében, nem ismert megalkuvást, küzdelmét soha nem adta fel pedig egy olyan időszakban élt, amikor az erkölcsi értékek leértékelődtek. Hozzátette: ebből és a múltból tanulni lehet, de a jelenben cselekedni is kell, nem elég emlékezni hanem cselekedeteinkben is Esterházyvá kell válnunk. Kiemelte: a mártírgróf erkölcsi hagyatékával azt is üzente, hogy a saját érdekeink elé kell helyezni a nemzetünk érdekét és azt is, hogy az elveszettnek tűnő ügyekért is megéri küzdeni.
A helyettes államtitkár méltatása után a Vermes villában tartott megemlékezés a felvidéki Alsóbodokon idén létrehozott Esterházy János zarándokközpont bemutatásával folytatódott. Utóbbit Paulisz Boldizsár, az Esterházy János Szülőföldjéért egyesület elnöke, a zarándokközpont létrehozója mutatta be.
A dunaszerdahelyi Pázmaneum Polgári Társulás által tavaly meghirdetett Esterházy emlékév záróeseménye volt. Annak keretében került sor a mártírgróf tiszteletére kiírt szépirodalmi pályázat kiértékelésére illetve egy ünnepi szentmisére valamint Esterházy János és Marczell Mihály emléktábláinak megkoszorúzására is.
Esterházy János a volt Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa. A második világháború után a szlovák kormány kiadta a Szovjetuniónak, ahol kényszermunkára ítélték és szibériai Gulág-táborba küldték. Távollétében egy szlovák bíróság 1947-ben halálra ítélte, majd 1949-ben a szovjetek kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglani börtrönbüntetést kapott. Esterházy János 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg, személyét Szlovákiában máig nem rehabilitálták. Hamvait - halálának hatvanadik évfordulója alkalmából - idén szeptemberben helyezték végső nyugalomra Alsóbodokon, az ebből a célból épített Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában.

 

Módosítás dátuma: 2017. december 08. péntek