Úzvölgyi katonatemető - Összevonta a törvényszék Csíkszentmárton és a bákói prefektus azonos tárgyú perét (MTI)

2019. december 21. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

Kolozsvár, 2019. december 20. - A Bákó megyei törvényszék pénteken összevonta azt a két pert, amelyek az úzvölgyi katonatemető átalakítására kiállított darmanesti-i építési engedély érvénytelenítését, és a temető eredeti állapotának a visszaállítását célozzák.
Az egyik ilyen pert Csíkszentmárton önkormányzata és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat indította még júniusban, a másikat Valentin Ivancea, Bákó megye korábbi prefektusa. Az utóbbi perben született az összevonásról szóló végzés, melynek kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg pénteken.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek nyilatkozva kedvező fordulatnak tekintette a perek összevonását. Hozzátette: az általa vezetett önkormányzat is kérte a belépését a perbe, és az azonos tárgyú perek összevonását. Ezt azért tartotta fontosnak, mert így a Csíkszentmárton, a Hargita megyei önkormányzat és a Bákó megyei prefektusi hivatal lesz a felperesek oldalán, míg Darmanesti önkormányzata egyedül marad a másik oldalon.
Kedvezőtleneknek ítélte viszont azokat a személycseréket, amelyek a Bákó megyei prefektusi hivatalban történtek. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alakított kormány ugyanis leváltotta a szeptember végén kinevezett Valentin Ivancea prefektust, aki két pert is indított a darmanesti-i önkormányzat ellen a temetőügy miatt. Helyette Liviu Alexandru Miroseanut nevezte ki, aki 2009 és 2014 között a Bákó megyei kataszteri hivatalt vezette, 2014 óta pedig az országos kataszteri hivatalban dolgozott tanácsadóként.
Borboly szerint ez azért rossz hír, mert 2012-ben éppen a Miroseanu vezette bákói hivatal kezdeményezésére hozott Hargita megye számra hátrányos, Bákó megye számára előnyös döntést az országos kataszteri hivatal Úzvölgye területére vonatkozóan. Rossz hírnek tartotta azt is, hogy a kormány alprefektusi tisztséget adott Maricica Luminita Cosának, aki a katonatemető körüli konfliktus kirobbanása és elmérgesedése idején töltötte be a prefektusi tisztséget, és tétlenségével a darmanesti-i önkormányzatot hozta kedvező helyzetbe. Borboly hozzátette: a Valentin Ivancea által elindított pereket az új tisztségviselők nem állíthatják le, de megtörténhet, hogy csak színlelni fogják a pereskedést, nem tesznek sokat azért, hogy megnyerjék a pert.
Darmanesti önkormányzata áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.