Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központját készülnek felépíteni Sepsiszentgyörgyön (MTI)

2020. február 14. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás


Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy, 2020. február 14. - Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központját szeretné felépíteni Sepsiszentgyörgyön a város önkormányzata a Kovászna megyei önkormányzattal és a Sapientia Alapítvánnyal társulva.

Erről a három intézmény vezetői számoltak be pénteken Sepsiszentgyörgyön közös sajtótájékoztatójukon.
Mint Antal Árpád, a város polgármestere elmondta: az épületegyüttest a város központjában, az évtizedek óta használaton kívül álló, romos Bodok szálló és a körülötte levő épületek helyére építik fel egy budapesti tervezőiroda koncepciója alapján. Ebben helyet kap az Erdélyi Művészeti Központ, a Bod Péter megyei könyvtár, a Tamási Áron Színház, a Cimborák Bábszínház, az M Stúdió mozgásszínház és egy ezután létrehozandó zenei intézmény is.
A polgármester szerint a kulturális és ifjúsági központ 2024-re épülhet meg. Első lépésként az önkormányzat elkészíti a terület rendezési tervét, és a városi, a megyei önkormányzat, valamint a Sapientia Alapítvány aláírja a központ megépítésére irányuló társulási szerződést. Antal Árpád szerint a központban épül meg Románia legjobb akusztikájú hangversenyterme. Hozzátette: erre az ad lehetőséget, hogy a hangversenyterem elkészítését a Sapientia Alapítvány fogja finanszírozni, rá pedig nem vonatkoznak azok a közbeszerzési előírások, amelyek a hasonló projekteknél az olcsó és nem minőségi megoldásokra kényszerítik az önkormányzatokat.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye évek óta többletfeladatokat vállal az egész erdélyi magyarság kulturális és sportélete érdekében. Ezért hozták itt létre korábban az Erdélyi Művészeti Központot (Eműk), ezért indították el a szórványban élő magyar közösségek támogatását célzó programokat is.
Kató Béla református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a történelmi magyar egyházak nyolc püspöke által létrehozott Sapientia Alapítvány az erdélyi magyarság egyik legnagyobb legitimitással bíró intézménye, és úgy döntöttek, hogy a magyar kormány által finanszírozott erdélyi magyar egyetemek működtetése mellett ebben a projektben is szerepet vállalnak.
A püspök arról is beszámolt, hogy Sepsiszentgyörgy lesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) negyedik központja. A már jelenleg is itt működő agronómia szak mellett ősztől itt indul az erdészmérnöki szak, és itt készítik elő a testnevelés szak indítását is. Elmondta, a városban megvásároltak egy 12 hektáros területet, oda fogják felépíteni a Sapientia sepsiszentgyörgyi campusát.
Kijelentette: sok szó esik manapság a fiatalság elvándorlásáról, de nem is lehet elvárni, hogy a fiatalok ne menjenek el, vagy hogy ha már elmentek, jöjjenek haza, ha nem ajánlanak számukra vonzó körülményeket a szülőföldjükön. Hozzátette: a Sepsiszentgyörgyre tervezett létesítmények a fiatalok helyben tartását célozzák.

 

Módosítás dátuma: 2020. február 14. péntek