Kövér: újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét (MTI)

2020. március 05. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás


Budapest, 2020. március 5. - Most új történetet írunk. Száz évvel Trianon és harminc esztendővel a rendszerváltoztatás után arról kell beszélnünk, hogy nagy munkában vagyunk: újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét.

Mindenekelőtt a magyar-magyar kapcsolatokat, s aztán lépésről lépésre a többit is - jelentette ki az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának ünnepélyes megnyitóján.
Kövér László, a rendezvény fővédnöke úgy fogalmazott: "már nem csak részt vehetünk, de újra részt is veszünk egymás életében, s ennek egyik leginkább magától értetődő terepe a sport".
Már a profi sportban is vannak erre szép példák - mondta a házelnök, megjegyezve, hogy a magyar jégkorongbajnokságban megszokottá vált például a Fradi-Csíkszereda rangadó.
Sőt, minapi hírek szerint a román belügyminisztérium egykori klubjának, a Dinamónak a kézilabdacsapata is fontolgatja, hogy átjelentkezik a magyarországi bajnokságba, mert azt színvonalasabbnak tartja.
"Szívesen látjuk őket is!" - hangoztatta az Országgyűlés elnöke.
Azt mondta: a mából visszatekintve, egy évszázad tapasztalatai alapján, mindenki vérmérséklete szerint szokta mérlegelni, hogy a trianoni döntés okozta károkból mi az, ami helyrehozható, és mi az, ami nem.
A derűlátók úgy vélekednek, hogy még minden helyrehozható. A borúlátók szerint viszont már semmi sem. Kövér László azt javasolta, hogy maradjunk realisták. A legfontosabb helyreállítható - jelentette ki.
Úgy fogalmazott: "Márpedig ha a legfontosabb helyreállítható, akkor ha minden nem is állítható helyre, de minden újrateremthető. A legfontosabb ugyanis az, amit mások leginkább el akartak tiporni bennünk: az összetartozásunk tudata."
A házelnök azt hangoztatta, hogy "a magyarság szétszakításában érdekelt erők" az elmúlt évszázadban ugyanis nemcsak a magyarok szülőföldjének területeit szakították el egymástól, nemcsak az erőforrást jelentő bányákat, termékeny földeket, gazdasági központokat és az azokat összekötő vasútvonalakat szakították le "az ezzel életképtelenségre ítélt maradék Magyarországtól", "nemcsak a hegyeinket vették el" - ahogy Wass Albert írja -, hanem lelkiekben is szét akarták szakítani a magyarságot.
"Nemcsak úgy, hogy idegen fegyverekkel őrzött államhatárokat húztak közénk, hanem úgy is, hogy igyekeztek méregként belecsöpögtetni az egymástól való elidegenedést a magyar lélekbe. Külhonban és belhonban egyaránt" - vélekedett.
A kommunizmus több mint négy és a posztkommunizmus két évtizedében a szomszédos államok nemzeteiben felkorbácsolták a nemzeti érzést, a magyar nemzetben pedig igyekeztek azt elfojtani - mondta az Országgyűlés elnöke.
"A nemzeti összetartozásunkra irányuló rombolás mértékét és következményét megtapasztaltuk, papírunk is van róla. A dátuma: 2004. december 5-e" - utalt Kövér László a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra.
Azt hangoztatta, hogy 2010-ben új korszakot nyitottak Magyarországon: lezárták a posztkommunizmus fejezetét, és elindították a nemzeti összetartozás megerősítésének időszakát, amikor a magyar állam nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét.
"Papírunk is van róla. A címe: alaptörvény" - mondta a házelnök.
Hangsúlyozta: az ennek alapján elfogadott, "a magyarság demokratikus és békés közjogi egyesítését biztosító állampolgársági törvény" eredményeként "több mint egymillió külhoni nemzettársunk vált magyar állampolgárrá".
A nemzeti összetartozás területén azonban van valami, ami a szándékoknál, a szavaknál, a törvényeknél is fontosabb: az élmény. A magyarok újbóli egymásra találásának közösen megélt élménye - jelentette ki.
A házelnök szerint mint cseppben a tenger, az összetartozás természetességének és örömének minden átélt élményében benne van az a magyar életerő, amely által minden újrateremthető. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája egy ilyen csepp a tengerben - tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy a sport mindig az emberi minőséget állítja előtérbe: a tehetséget és az alázatot, a kőkemény munkával elért eredményeket, a közösséget a társakkal. Mindegy, hogy honnan érkezik valaki, a pályán a teljesítmény számít - mondta az Országgyűlés elnöke.
A viharos 20. században a magyarságnak a sport mindig többet jelentett önmagánál. Ez volt az a terep, ahol egyenlő esélyekkel, előre rögzített szabályok szerint lehetett küzdeni - még akkor is, ha néha lejtett a pálya -, "felmutatni azt, hogy nemzetként mire vagyunk képesek, s az ebből fakadó büszkeséggel átélni az összetartozás élményét".
"Elég, ha arra gondolunk, hogy mit jelentett 1956-ban Melbourne-ben a szovjet-magyar olimpiai vízilabdadöntő" - jegyezte meg Kövér László.
Nem szabad feledni ezeket a nehéz éveket - hangoztatta.
A házelnök szerint a rendezvény mindenekelőtt annak sporton keresztüli megélésére szolgál, hogy a magyarság összetartozása számára nincsenek határok. Ennek nemcsak szép, de elvont eszmének kell lennie, hanem magától értetődő hétköznapi valóságnak - mondta az Országgyűlés elnöke.
A megnyitón mások mellett Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is felszólalt.
A XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája háromnapos, szombatig tart, csaknem ezerháromszáz hallgató részvételével. A rendezvényen öt sportágban folynak a küzdelmek: labdarúgás, futsal, kosárlabda, röplabda és asztalitenisz. A fővárosi eseményt az ELTE és sportegyesülete, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezi.


 

Módosítás dátuma: 2020. március 05. csütörtök