Úti okmányok a Monarchia korától

2005. szeptember 16. péntek Új Szó
Nyomtatás
Határátkelésre jogosító útlevélritkaságokból nyílott kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban A legrégebbi kiállított útlevél 1905-bõl származik, és I.

 Határátkelésre jogosító útlevélritkaságokból nyílott kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban A legrégebbi kiállított útlevél 1905-bõl származik, és I. Ferenc József Õfõméltósága nevében adták ki. Az 1847-ben és 1850-ben datált magyar Nemesi utazóleveleken kívül a gazdag kollekció valamennyi darabja eredeti, s úgy rendszerezték a tárlókban (magyar és szlovák nyelvû feliratozással), hogy az egykori tulajdonosok személyi holmija egy-egy adott korszak „történelmi leckéjét” is felvillantja. Az európai úti okmányok mellett ott vannak az amerikai és az ázsiai kontinens néhány országának, valamint Ausztráliának régi és új útlevelei is. A megnyitón több mint százötvenen jelentek meg, ezért az ünnepi aktus a múzeum udvarán zajlott. A gyûjtemény tulajdonosának lényegre törõ ismertetõje után a budapesti Várady Judit méltatta az értékes kollekciót, amely már több magyarországi múzeum érdeklõdését is felkeltette. A párkányi Lenk János huszonhárom évig dolgozott útlevélkezelõként, s alig másfél éve vonult nyugalomba. „Azok közé tartozom, akiknek a szakmája egyúttal a hobbija is – mondta. – Már egészen fiatalon foglalkoztatott a történelem során folyamatosan változó birtok- illetve országhatárok kérdése. Amihez – mivel az emberek mindig is utaztak, a határokat viszont õrizték – szorosan kapcsolódik az átjárhatóság témaköre. Ezért lettem útlevélkezelõ, és kezdtem el gyûjteni késõbb az úti okmányokat.” Megjegyzésemre, hogy bennünket, utasokat az elmúlt évtizedekben valahogy nem igazán töltöttek el örömmel sem a határok, sem az ilyen-olyan hivatalos (politikai hátterû) indokkal megnehezített átkelések, Lenk úr egész komolyan azt válaszolta, hogy õ rengeteg határon átutazott már, és soha semmilyen problémája vagy kellemetlen érzése nem volt. Lehet, hogy valóban nézõpont kérdése? A kiállítás látogatottsága mindenesetre meggyõzött arról, hogy két-három évvel a schengeni térséghez való csatlakozás és a biometrikus azonosítókkal ellátott útlevelek bevezetése elõtt az embereket valóban érdeklik az elmúlt század határátlépéshez szükséges okmányai. Lenk János az elmúlt években háromszáz különféle úti okmányra tett szert. Természetesen valamennyi érvénytelenített (így hát nem érdemes kísértésbe esni a „friss” USA útlevél és vízum láttán sem). A gyûjtõ elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben viszonylag könnyû hozzájutni egy-egy használaton kívüli útlevélhez. „Budapestre és Pozsonyba járok a bizományi áruházakba és a régiségkereskedõkhöz, de nagyon sok ismerõsöm és barátom is felajánlotta elhunyt nagy- és dédszülei okmányait. Emellett jó kapcsolatokat alakítottam ki a cseh, magyar, német és osztrák útlevélgyûjtõkkel is.” Igen ám, de a gyûjteményben az elmúlt száz esztendõ teljes hazai és magyarországi útiokmánykészlete mellett megtalálható a fasiszta Német Birodalom katonakönyve, a Cseh-Morva Protekturátus személyi igazolványa, NDK-s és NSZK-s útlevelek, szovjet útlevél és magánszemélynek szóló meghívólevelek, diplomata úti okmányok, izraeli és kanadai útlevelek, brit „hontalan útlevél”, olasz és liechtensteini személyi igazolvány, évente frissítésre szoruló török útlevél, számos ország ideiglenes tartózkodást igazoló okmánya, valamint egy szolgálati útlevél a Kínai Népköztársaságból. Ez utóbbit aligha bizományi áruházból szerezte Lenk úr. „Nem, nem – nevetett –, ezt magától a tulajdonostól kaptam. Úgy esett a dolog, hogy a magyar kollégák bekísérték õt vizsgálatra, mert határátlépéskor két szolgálati útlevele is volt, csakhogy mindkettõben más születési dátum szerepelt. Végül sikerült kideríteni, hogy minden rendben, a régi útlevélben azért harminc nappal korábbi a dátum, mert a kínaiak akkor még nem európai kalendáriumot használtak. A kínai úriember ott elõttünk szét akarta tépni a régi útlevelét, mire én szóltam neki, hogy inkább adja oda a gyûjteményembe.” A szenvedélyes útlevélgyûjtõnek több ehhez hasonló története is van. A kis Liechtensteini Hercegség új útlevelét egyenesen õfelsége kormányának külügyi biztosa küldte el számára, mivel Lenk úr észrevette, hogy a belsõ oldalon található Európa-térképre elfelejtették bejelölni az akkor már hét éve különvált Szlovákia és Csehország közötti határt. (Az útlevél mellett a Liechtensteini Hercegség kormányának bocsánatkérõ levelét is kiállították.) Nekem két külön kedvencem is akadt a kiállításon: az egyik a magyar „Családi útlevél” férj és feleség fényképével. A férj utazhatott az útlevéllel egyedül is, de a feleség csakis párja társaságában. És 1930-ban adták ki! A másik a csehszlovák „Ideiglenes határszéli útiigazolvány mezsgyebirtokosok részére”, 1947-bõl. Ennek birtokában a Magyarországon földdel rendelkezõ, de Csehszlovákiában rekedt gazda járhatott át a birtokára. Valami hasonló készül most a szlovák–ukrán határ mentén, a kettészakított Kis- és Nagyszelmencen. Hiába, a történelem csak ismételgeti önmagát. CSEPÉCZ SZILVIA
Módosítás dátuma: 2005. szeptember 16. péntek