Éhségsztrájk, határlezárás

2005. szeptember 21. szerda Új Szó
Nyomtatás
Barati Attila, Pácin polgármestere radikális lépésekre szánta el magát Barati Attila lapunknak elmondta, a 2004/67-es törvény értelmében a következõ években a Tisza-völgyben összesen 11 vésztározó épül majd, a 2004–2007 közötti idõszakban megvalósuló munkálatok összköltsége mintegy 130 milliárd forint lesz.

 Barati Attila, Pácin polgármestere radikális lépésekre szánta el magát Barati Attila lapunknak elmondta, a 2004/67-es törvény értelmében a következõ években a Tisza-völgyben összesen 11 vésztározó épül majd, a 2004–2007 közötti idõszakban megvalósuló munkálatok összköltsége mintegy 130 milliárd forint lesz. Ebbõl az összegbõl az árapasztó-tározó rendszer építésére 50 milliárd forintot, a nagyvízi meder rendezésére 15 milliárdot, a vidékfejlesztésre és a tájgazdálkodásra 30 milliárdot, valamint az érintett 55 település infrastruktúrájának fejlesztésre 35 milliárd forintot kellene fordítani. A törvény azt is kimondja, hogy a tározók építésének megkezdése nem elõzheti meg az infrastruktúra fejlesztését. 2005. szeptember 15-én a cigánd-tiszakarádi tározó kialakításának munkálatait a hivatalos szervek azonban úgy kezdték meg, hogy a környezõ települések – Cigánd, Ricse, Nagyrozvágy és Pácin – egyikében sem volt semmilyen ezzel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztés. Sõt, a polgármester úgy értesült, hogy a jövõ évi magyarországi költségvetésben erre a célra egyetlen fillért sem különítettek el. Az elõzetes megállapodás értelmében, mivel az érintett községek – közérdekbõl – „fokozott és elõre nehezen kiszámítható árvízvédelmi kockázatot vállalnak”, jogosan tarthatnak igényt bizonyos kompenzációra. A településeken meg kellene oldani a belterületi vízrendezést, szükség volna a csatornahálózat kiépítésére, illetve a Cigánd–Pácin, valamint a Nagyrozvágy–Pácin közötti útszakasz átépítésére is. Barati Attila hangsúlyozta, az éhségsztrájk megkezdésével és a határlezárással nem zsarolni akarja a környezetvédelmi tárcát, hanem ezekkel a radikális lépésekkel mindössze azt szeretné elérni, hogy az említett települések megkapják a jogos jussukat, illetve hogy a hivatalos szervek a hatályos törvényi elõírások szerint járjanak el. A polgármester azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határlezárással nem a szomszédos Nagykövesd lakosainak és a határon túli magyarságnak szeretne gondot okozni. A régióban található szlovákiai és magyarországi települések között nagyon jó a kapcsolat, ám egyelõre nem lát más lehetõséget arra, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a térséget érintõ súlyos problémára. LECZO ZOLTÁN
Módosítás dátuma: 2005. szeptember 21. szerda