A magyar kultúra napja - Zenével és tánccal ünnepelnek Füleken (MTI)

2017. január 18. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás

Salgótarján, 2017. január 18. - Bartók Béla munkásságának bemutatásával és néptánccal ünneplik a magyar kultúra napját a szlovákiai Füleken a Városi Művelődési Központban - tájékoztatta az MTI-t az intézmény igazgatója szerdán.
Illés Kósik Andrea elmondta: a programokat az Ismerjük meg egymást! című sorozat keretében tartják, amelynek célja, hogy segítse az ott élő magyarok és szlovákok kultúrájának kölcsönös megismerését.
A magyar kultúra napján, január 22-én délután a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház lép fel a művelődési központ színháztermében a világhírű zeneszerző, Bartók Béla életét és munkásságát bemutató Bartók 135 című előadásával. Az ünnepi műsor keretében írják alá a Fülek és Szigethalom közötti együttműködési szerződést, és ekkor adják át a Nógrád Közművelődéséért Díjat is.
Január 25-én táncházba várják a nógrádi régióban működő magyar és szlovák gyermek néptánccsoportok tagjait. A táncházban a gyerekek magyar és szlovák táncokat tanulnak, a talpalávalót Németh Dénes és zenekara, valamint a Datelinka zenekar húzza, táncoktatókról pedig a füleki Rakonca és Jánosik néptánccsoportok gondoskodnak.
A programokat közösen szervezi a művelődési központ, a Csemadok városi alapszervezete és a Matica slovenská Háza.
Illés Kósik Andrea hozzátette: az Ismerjük meg egymást! rendezvénysorozattal hagyományt szeretnének teremteni Füleken a magyar kultúra napjának megünneplésével a szlovákság felé is nyitva. Első ízben tavaly rendezték meg a programot, akkor magyar tematikájú színházi előadást kínáltak szlovák nyelven, operettgálát Pitti Katalinnal, egyedi hangulatú koncertet Szvorák Katalinnal és Kudlik Júliával, valamint több mint száz gyermeket megmozgató táncházat két zenekarral, magyar és szlovák táncokkal.